Ki lesz a muzulmán atomhatalom miniszterelnöke?

Erről dönt több mint százmillió szavazó Pakisztánban. Az egyik esélyes börtönben – korrupciós vádakkal. Ellenfele épp ezekre a vádakra építve remél hatalomra jutni. No meg a hadsereg támogatásával.

A Bhutto család, amely két miniszterelnököt is adott Pakisztánnak, ezúttal csak a harmadik helyre számíthat – állítják a közvéleménykutatók Iszlámábádban.

Navaz Sarif már háromszor volt Pakisztán kormányfője. A mérsékelt iszlamista politikust a legnépesebb tartomány, Pandzsáb támogatja. Itt kormányzó az exminiszterelnök öccse, aki jelenleg a pártot vezeti. Bátyját ugyanis letartóztatták, amikor Londonból hazatért a választásokra. Az exkormányfő – lányával együtt – korrupciós vádakkal terhelten üldögél előzetesben. Maryam Navaz nyíltan a hadsereget vádolja megbuktatásukkal és azzal, hogy a választásokon ellenfelüket támogatják. Pakisztánban a hadsereg kezdettől fogva kulcsszerepet játszik az ország politikai életében. A katonák olykor nyíltan színre lépnek, de általában a színfalak mögött befolyásolják az eseményeket.

A hadsereg most Imran Khant támogatja. Ő Pakisztán egykori krikettbajnoka, aki világbajnoki címet szerzett csapatával a kilencvenes években. Aztán áttért a politikára, ahol populista irányzatot követ. Mindenekelőtt jó kapcsolatot ápol az iszlamista erőkkel, melyek nagy szerepet játszanak Pakisztán politikai életében. Ezért külföldön és belföldön egyformán aggodalommal gondolnak arra, hogy olyan miniszterelnök kezébe kerül az atomfegyver, aki a tálibokkal szimpatizál. De hát a tálib szervezetet annak idején a pakisztáni hadsereg titkosszolgálata hozta létre. Most pedig a hírek szerint az amerikaiak is tárgyalnak velük.

A Bhutto család harmadik generációjának képviselője csak a harmadik helyre számíthat a választásokon. A liberális Bhutto család mindkét miniszterelnökét a hadsereg tette el láb alól. A katonák elsősorban azért támogatnak egy iszlamista megoldást, mert csakis a vallás tartja össze Pakisztán soknemzetiségű népét. Illetve az sem, hiszen az iszlám hiába államvallás, mert a jelentős síita kisebbséget állandóan zaklatják. Beludzsisztánban, ahol a síiták alkotják a többséget, rendszeresek a tálib merényletek a mecsetek környékén.

A több mint 200 millió lakosú Pakisztán atomhatalom. A szomszédos Indiával ellenséges a viszonya: több háborút folytattak egymással. A pakisztáni hadsereg támogat több iszlamista terrorista szervezetet Indiában. Az Egyesült Államok jó kapcsolatot ápol Pakisztánnal, de aggódik amiatt, hogy az iszlamista erőkkel szimpatizáló miniszterelnök kezébe kerülhet a muzulmán világ atomfegyvere. De hát Amerikának abba is bele kellett törődnie, hogy szövetségese rejtegeti első számú közellenségét. Oszama bin Ladent végül amerikai kommandósok vadászták le Pakisztánban egy katonai lakótelepen – anélkül, hogy erről az iszlámábádi kormányt értesítették volna 2011 májusában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez