Trump: beleszerettünk egymásba Kim Dzsongunnal

Az amerikai elnök erről a félidős választási kampány során beszélt. “Mindketten kemények voltunk, de azután meglágyultunk: szerelembe estünk egymással!” – idézte fel a szingapúri csúcstalálkozót.

Júniusban az amerikai elnök először találkozott Észak-Korea ifjú urával, aki ígéretet tett arra, hogy leszereli nukleáris fegyvereit és interkontinentális rakétáit megfelelő amerikai garanciákért cserébe.

Észak-Korea külügyminisztere most az ENSZ-közgyűlésben hangsúlyozta: addig nem kezdődik meg a leszerelés, amíg Amerika nem ad valamit! Észak-Korea békeszerződést szeretne, mely elismeri az ország határait és kötelezi az Egyesült Államokat arra, hogy nem próbálja megdönteni a nemzeti kommunista rendszert. Ezenkívül enyhíteni szeretné azokat a szankciókat, melyeket az USA továbbra is alkalmaz vele szemben. Nemrég Dél-Korea elnöke Phenjanban járt. A tanácskozás során Kim Dzsongun átadott neki egy levelet, melyet Donald Trumphoz címzett. Dél-Korea elnöke haladéktalanul továbbította a levelet Washingtonba.

Kim Dzsongun csodaszép levelet írt – mondta most erről Trump, aki nem részletezte, mit akar valójában Észak-Korea ifjú ura. Kim Dzsongun újabb csúcstalálkozót szeretne, mely jelentősen növelné a presztízsét mind otthon, mind pedig az egész világon. Trump ugyancsak készül a csúcstalálkozóra. Csakhogy novemberben választásokat tartanak az Egyesült Államokban. Trump most azt mérlegeli: egy újabb találkozó Kim Dzsongunnal vajon növeli vagy inkább csökkenti népszerűségét? Lehet-e még egy PR-csúcsot tartani? Észak-Korea külügyminisztere, Ri Jongho most az ENSZ-közgyűlésben konkrét engedményeket sürgetett. Kérdés, hogy Trump ezekre hajlandó-e? A ki kit csap be játék tehát tovább folytatódik az USA és Észak-Korea között, hogy végre véget érjen a koreai háború, mely 1950- ben kezdődött meg és 1953-ban fegyverszünettel zárult, de békeszerződés továbbra sincsen.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez