A holland államvasutak kártérítést fizet az elhurcolt zsidók hozzátartozóinak

Ezt jelentette be a Nederlandse Spoorvegen elnöke a közszolgálati televízióban Hollandiában. Komoly vita bontakozott ki az elmúlt időszakban, mert az Ajax Amsterdam klub egyik masszőrje beperelte az államvasutakat amiatt, hogy hasznot húztak a zsidók elhurcolásából a holokauszt idején. Salo Mullernek mind az édesapját, mind az édesanyját Auschwitzban ölték meg a világháború idején.

Hollandia 140 ezer zsidó polgárából csak 30 ezer élte túl a holokausztot. A nácik 1940 májusában rohanták le Hollandiát. Az SS azonnal megkezdte a zsidók összegyűjtését és elszállítását a kelet-európai lágerekbe. Westerbork vasútállomása mellett volt a tranzitláger. 107 ezer zsidó foglyot gyűjtöttek itt össze, majd Auschwitzba illetve Sobibórba szállították őket, ahol a döntő többségük meghalt.

Anna Frank volt a leghíresebb áldozat 

A 14 éves Anna Frankot is ezen az úton szállították a haláltáborba. A lány naplója megrázta az egész világot, mert a zsidók üldözésének a hétköznapjait mutatta be egy civilizált országban, mely korábban a tolerancia mintaképének számított. Korábban sok spanyol és portugál zsidó menekült Hollandiába az inkvizíció elől. Ők is éppúgy az áldozatok közé kerültek, mint azok a német zsidók, akik a nácik elől Hollandiában próbáltak menedéket keresni.

Mi volt az államvasutak szerepe?

A nácikkal a holland állam kollaborált és ennek megfelelően az államvasutak készségesen biztosította a szerelvényeket a zsidók elhurcolására. A nácik játszották az úriembert és fizettek a szállítmányokért. Mai áron 2,5 millió eurót zsebelt be ezen a címen a vasúttársaság. Ezért most a társaság elnöke bocsánatot kért és egyben megígérte: az áldozatok hozzátartozói kárpótlást kapnak. Összeget nem közölt. Az egész botrány kirobbantója, az Ajax Amsterdam klub masszőrje elégedetten nyilatkozott: oly sok év után az állami vasúttársaság végre elismerte a felelősségét és ezzel tisztelgett a szülei emléke előtt, akiket a nácik Auschwitzban meggyilkoltak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez