Hajléktalanrekord Nagy-Britanniában

170 ezer olyan család vagy egyén éldegél Nagy-Britanniában, akinek nincs otthona. 2012-ben ez a szám még csak 151 ezer volt. A döntő többségük nem az utcán lakik, hanem hajléktalanszállókban vagy sátrakban – írja a Daily Mail.

Több mint 12 ezren viszont a szó szoros értelmében hajléktalanok Nagy-Britanniában. És ez még csak a brit állampolgárok részesedése a hajléktalantömegből Nagy-Britanniában, ahol nagyon sok külföldi van a hajléktalanok közül. Nemrég halt meg egy 42 éves magyar hajléktalan Londonban, a parlament kapujában.

A magyar hajléktalannak azért kellett meghalnia, mert hiába jelentkezett a hajléktalanszállón, ott elutasították, mondván: telt ház van! A Brexit után Nagy-Britannia nem akar beengedni olyan külföldieket, akik hajléktalanok lehetnek. Eddig már csaknem 600-an veszítették életüket a hideg miatt Angliában és Walesben. Ez is rekord éppúgy, mint a 170 ezer hajléktalan, akikkel sem a kormány, sem pedig az önkormányzatok nem nagyon tudnak mit kezdeni. Nincs pénz ugyanis új hajléktalanszállók építésére, illetve a régiek felújítására. Marad tehát a prózai való: Londonban a Westminster állomáson a képviselők az utcán háló hajléktalanok között bukdácsolnak a parlament felé.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez