Ferenc pápa az Emirátusokban: testvérként jöttem!

Esett az eső, amikor először lépett katolikus egyházfő az Arab-félsziget földjére, ahol Mohamed próféta meghirdette az iszlám vallást. A nagyon ritka esőt ezen a vízhiányos vidéken égi áldásnak tekintik.

Körülbelül egymillió katolikus él az Emirátusokban, a döntő többségük vendégmunkás. Számukra kedden pontifikál misét a pápa, aki 130 ezer résztvevőre számít  a történelmi szertartáson.

Ferenc pápa békeüzenettel érkezett az Emirátusokba. Egyrészt a keresztények érdekében kíván szót emelni a Közel-Keleten, ahol sok országban üldözik őket a különböző fanatikus iszlamista szervezetek. Másrészt a jemeni konfliktusban szeretne közvetíteni: Szaúd-Arábia és az Emirátusok a szunnitákat támogatják a háború sújtotta koldusszegény országban, míg Irán a síitákat. A polgárháborúnak sok ezer halottja és több millió menekültje van Jemenben. Ferenc pápa a humanitárius segélyek mellett emelt szót az Emirátusokban. A katolikus egyház feje már sok muzulmán államban tett látogatást, így például Törökországban, Azerbajdzsánban, Egyiptomban és Bangladesben. Márciusban Marokkóba látogat, hogy tovább keresse a párbeszédet a kereszténység és az iszlám között.

Fotó: The National

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez