Az Uber a vízen veri le a Mumbait megbénító dugókat

A taxiként működő motorcsónakokat azonban csak a gazdagok tudják majd kifizetni.

Horvátország és Törökország után új helyszínen indította el az Uber a víziközlekedést megreformáló UberBoat szolgáltatását. Vasárnap jelentették be, hogy hamarosan Mumbaiban, India második legnépesebb városában is megnyílik az út a vízitaxiknak, amiket a népszerű alkalmazáson keresztül tudnak befoglalni a leendő utasok.

000mum4

A cég nagy lehetőséget lát a város víziközlekedésében és az indiai piacban is, a szolgáltatás árait azonban nem az átlagemberekre szabták. Egy hat- vagy nyolcfős motorcsónakért 5700 rúpiát, azaz körülbelül 22.000 forintot kell fizetni, míg egy nagyobb, tízfősért 9500 rúpiát (37.000 forintot) kérnek el. Az összeget persze megoszthatják az utazni kívánó társaságok, de csak egy teljes csónak befoglalása esetében érvényes a foglalás. Cserébe nem kell órákat ülni a dugóban, a város három kijelölt pontja között villámgyorsan utazhatnak a vízen.

000mum2

A program ezen a héten startolt el Mumbaiban, próbaüzemmódban, a következő hetekben pedig folyamatosan bővítik majd a flottát – mondta el a cég szóvivője a CNN-nek. India városaiban nem az Uber az első, aki meglátta a lehetőséget a forgalmi dugókban. A Blade nevű startup decemberben jelentette be, hogy 2019-ben szintén telefonos applikáción keresztül foglalható helikopteres szolgáltatást indítanak az utazás felgyorsítására. A levegőben és a vízen azonban csak azok utazhatnak majd, akik azt meg is tudják fizetni – azaz a szupergazdagok és feltehetőleg a tehetős turisták. A többieknek marad a dugókban várakozás és a tömegközlekedés.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez