Oroszország légvédelmi rendszert akar eladni Szaúd-Arábiának – videó

Az Sz-400-as rakétarendszerről már régóta folynak tárgyalások, de most esély van a megegyezésre is. Abu Dhabiban ugyanis nagyszabású fegyverkiállítás nyílt, az oroszok igen intenzív részvételével.

Az USA aggodalommal figyeli az oroszok előrenyomulását a Közel-Keleten. Amióta Szalman király Moszkvában járt, azóta igen szívélyes kapcsolat alakult ki a világ két legnagyobb olajexportőre között. Amikor pedig Mohamed bin Szalmant az amerikai sajtó erőteljesen bírálta egy ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt, akkor a trónörökös egyik bizalmasa kerek-perec kijelentette: átállhatnak az oroszok oldalára!

Az oroszok már meg is kezdték a legújabb típusú Kalasnyikov géppisztolyok szállítását Szaúd- Arábiának. Ezenkívül ajánlják az arab országnak a KYB elnevezésű kamikaze drónt, amely 130 kilométeres sebességgel képes egy bombát célba juttatni. Ez ellen igen nehéz védekezni – állítják a szakértők, akik az Rt.com portálnak nyilatkoztak. A moszkvai portál, amely igen közel áll Putyin elnökhöz, felhívja a figyelmet arra, hogy az orosz államfő golyóálló limuzinját immár mások is megvásárolhatják. Az Aurus a fegyvervásár egyik szenzációja Abu Dhabiban. A bombabiztos limuzin minden bizonnyal népszerű lesz a Közel-Keleten, ahol nem ritkák a merényletkísérletek az elit tagjai ellen.

Az oroszok új tankokat is el kívánnak adni a Közel-Keleten, ahol szinte állandóan háborúskodnak egymással az államok és a különböző fegyveres szervezetek. A T-90-es tankokat külön sivatagi körülményekre fejlesztették ki: remekül le tudják küzdeni a sajátságos terepviszonyokat. Ezenkívül van még egy fontos előnyük, még 50 fokos hőségben is működnek – írja az Rt.com portál, mely beszámol a nagy fegyvervásárról Abu Dhabiban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez