Firenze titkos Vasari-folyosója újra látogatható lesz

A közönség előtt 2016-ban zárták le a folyosót, biztonsági okokból.

Két év múlva nyitja meg újra kapuit Firenze történelmi belvárosának egyik legkülönlegesebb építménye, a Vasari-folyosó, melyet 2016-ban felújításra hivatkozva zárt le a közönség előtt a város vezetése. A nagyszabású munkálatok befejezését most 2021-re jósolják és összesen 10 millió eurót szánnak a projektre. Új vészkijáratokat építenek, légkondicionálást, LED-világítást és videokamerákat helyeznek el, megújulnak a falak és a padlóburkolat is.

Az újranyitás azt is jelenti majd, hogy eltörlik a korábbi látogatási rendszert, mely során borsos áron, privát szervezésben, túravezetővel lehetett csak belépni a  folyosóra. 2021-től egy időben 125 ember tartózkodhat majd az építményben, ahová évi félmillió látogatót várnak majd – mondta az Uffizi igazgatója, Eike Schmidt.

000firenze

Firenze sokat köszönhet a Medici családnak, hiszen kulturális és művészeti öröksége is nagyban a Mediciek gyűjteményén alapszik – ahogy maga a híd is. A nagyhatalmú I. Cosimo de Medici firenzei fejedelem bízta meg Giorgio Vasari építészt és festőt a Palazzo Vecchio és a Pitti palota közötti titkos átjáró megépítésével, hogy a Medici hercegek kényelmesen közlekedhessenek a folyó két partján elhelyezkedő otthonaik és munkahelyük között. A folyosó – amely helyenként mindössze egy méter széles – 1565-ben épült meg, 1581-ben pedig az Uffizi Képtárat is megalapították. A folyosó falain kapott helyet az Uffizi 1600 képből álló portrégyűjteménye, amit a megnyitás után újra megcsodálhatnak a turisták.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez