Félmilliárd forint testvérvárosi és ifjúsági programokra

Összesen 500 millió forintos támogatást biztosít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága anyaországi és külhoni magyar testvérvárosi együttműködésekre, valamint ifjúsági és cserkész tevékenységre a külhoni magyar területeken.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a testvértelepülési programokat és együttműködéseket célzó, valamint az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázatokat tavaly november 20-án hirdették meg, 250-250 millió forintos kerettel.

Mindkét felhívásra olyan pályázatokkal lehetett jelentkezni, amelyek megvalósítási időszaka idénre esik – jelezte az államtitkár. Megjegyezte azt is, hogy mindkét pályázat esetében a nagy érdeklődésre való tekintettel évről-évre emelték az elnyerhető keretet.

A 2015 óta meghirdetett testvértelepülési pályázattal összefüggésben kiemelten fontosnak tartják, hogy személyes kötődések alakuljanak ki az anyaországi és a külhoni magyar közösségek között. A cél, a nemzeti összetartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősítése szerte a Kárpát-medencében – mutatott rá Potápi Árpád János.

20190326_testvertelepulesi_programok_0015_k

Közlése szerint a felhívásra magyarországi települési és megyei önkormányzatok pályázhattak egy vagy több külhoni magyar településsel közösen megvalósítandó programjuk támogatására. A pályázatnak köszönhetően az elmúlt években 260 magyarországi település 300 külhoni magyar településsel kötött kapcsolatának kialakításához és megerősítéséhez járultak hozzá.

A pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és kétmillió forint között volt. A mostani felhívás során a beérkezett kérelmeknek a 78 százalékát tudták támogatni, 351-ből 274-et – ismertette. Az igényelt összeg közel a duplája volt a rendelkezésre álló keretnek. Az új testvértelepülési kapcsolatok mellett forrást lehetett igényelni nemzeti ünnepek közös programjaira is, a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolására, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítására

A 2016 óta meghirdetett ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázat célja, hogy erősítsék a külhoni magyar ifjúsági közösségeket, és, hogy a határon túli magyar területeken olyan közösségek legyenek, amelyekben a fiatalok jól érzik magukat, közös programokat tudnak megvalósítani.

A  pályázaton a 15-35 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjait, közösségépítést elősegítő tevékenységét támogatták, az egy pályázattal elnyerhető támogatás 500 ezer és egymillió forint volt; a cserkész közösségek esetében nem volt korosztályi megkötés – közölte Potápi Árpád János.

A beérkezett pályázatok túlnyomó többsége, 97 százaléka támogatást nyert, 359-ből 349-at támogattak. A nyertes pályázatok 65 százaléka Erdélyből, 17  százaléka Felvidékről, 7,7 százaléka Vajdaságból, 7,4 százaléka Kárpátaljáról került  ki – tette hozzá a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Fotó: Bocskay Zsolt

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez