Ondóval kínálták a tanárokat egy amerikai középiskolában

Bíróság elé kell állniuk azoknak az amerikai középiskolásoknak, akik egy iskolai főzőversenyen ondóval és vizelettel készített palacsintákkal kínálták a tanárokat.

A botrány azután robbant ki, hogy az egyik tévécsatorna beszámolt az esetről. A Delaware-i  iskolások filmre vették, amint a gusztustalan tartalommal megtöltötték a palacsintákat. Melyekből aztán a zsűriben helyet foglaló tanárok ettek is. A videót aztán addig mutogatták, míg az el nem ért az iskola vezetőihez is – közölte a Columbus Dispatch.

Legkevesebb nyolc diák esetében indítottak vizsgálatot. Összesen öt ember evett a szennyezett ételből. A USA Today úgy értesült, hogy két gyerek ellen vádat készülnek emelni. Az iskola egyik volt tanulója szerint lájkvadász akcióról volt szó, a diákok figyelmet akartak kelteni a közösségi médiában. A 22 éves férfi azt mondja, az ő idejében ez elképzelhetetlen lett volna.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez