A román kormány lemond az EU által bírált jogi reformokról

Ezt nyilatkozta a brüsszeli Politicónak Viorica Dancila miniszterelnök asszony, aki átmenetileg átvette a kormánypárt irányítását is Romániában. Ahol a korábbi erős embert élő televíziós közvetítésben kísérték be a börtönbe, három és félévet kell letöltenie korrupció miatt.

Liviu Dragnea – mint a szociáldemokrata párt vezére – a háttérből irányította Romániát. Ő állította Viorica Dancila asszonyt a kormányfői posztra, de védnökének bukása után a miniszterelnök  igyekszik új útra terelni a kormánypártot. Mindenekelőtt ki akar békülni Brüsszellel, amellyel Liviu Dragnea több kérdésben is alaposan összeveszett.

A szociáldemokrata párt Ceausescu utódpártja, és ez érezhető volt Liviu Dragnea viselkedésén is. A baloldali populista politikus összekülönbözött Frans Timmermansszal is, aki a szocialisták listavezetője volt az európai választásokon. Timmermans, úgyis, mint az Európai Unió brüsszeli bizottságának alelnöke, kifogásolta a jogi reformokat Romániában.

Liviu Dragnea arra törekedett, hogy az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzés alá kerüljön. Ily módon ugyanis ő is és az egész politikai osztály elkerülhette  volna a korrupciós vizsgálatokat. Liviu Dragneának sikerült is megbuktatnia a korrupció ellen küzdő főügyészt. Laura Codruta-Kövesi távozott posztjáról és Romániából, de megpályázta az EU új főügyészi posztját. Az Európai Parlament támogatja a román ügyésznő jelöltségét az európai főügyészi posztra. Románia eddig makacsul ezt, de lehet, hogy most ez is változni fog.

Nem jogi ügyekkel, hanem az egészségüggyel, az oktatással és az infrastruktúrával akarunk foglalkozni. Ezt hangsúlyozta Viorica Dancila miniszterelnök asszony a brüsszeli Politicónak adott interjújában. A kormányfő irányváltásában persze része volt annak is, hogy a szociáldemokraták alaposan leszerepeltek az európai választásokon, míg az ellenzék többségbe került.

Dan Barna, az ellenzéki USR vezetője a Politicónak elmondta, hogy szerinte az irányváltás a kormánypártnál nem vehető komolyan. “Ők azt hiszik, hogy elég Liviu Dragneát kidobni a süllyedő hajóból, de ez nem így van!” Az ellenzéki politikus szerint a szociáldemokraták visszafelé viszik az országot Ceausescu rendszere felé, miközben az ellenzék Európában  képzeli el Románia jövőjét.

A baloldali populista pártvezér bukása mindenképp átrajzolja Románia politikai térképét. Klaus Johannis köztársasági elnök, aki Liviu Dragnea legfőbb ellenfele volt, azonnal közölte: újra megpályázza az államfői posztot Romániában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez