Összefogás Oroszországban egy újságíróért

Mi vagyunk Golunov – ezzel a címlappal jelent meg több orosz újság. Ivan Golunov oknyomozó újságírót kórházba kellett szállítani, mert a börtönben úgy megverték, hogy több bordája is eltört.

Emiatt az orosz sajtóban még a kormánypárti média vezetői és munkatársai is szép számban tiltakoztak. A sajtóban kiemelten foglalkoznak az ellenzéki újságíró kálváriájával. Még Putyin elnököt is meg akarták kérdezni, aki épp Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt Szentpéterváron. Putyin egyik tanácsadója megígérte: alaposan kivizsgálják az ügyet.

Ivan Golbunov a Medúza  nevű ellenzéki portál oknyomozó újságírója, aki az utóbbi időben több életveszélyes fenyegetést kapott. Azt próbálta ugyanis kideríteni, hogy a nagy moszkvai temetkezési bizniszben milyen szerepet játszik a polgármesteri hivatal és a titkosszolgálat, az FSZB. Hogy került börtönbe az újságíró?

A rendőrség azzal a gyanúval tartóztatta le, hogy kábítószerüzér, de az oknyomozó újságíró tagadja ezt. Szerinte a titkosszolgálat csapdájába lépett bele. Maga Putyin is a titkosszolgálat ezredese volt a szovjet időkben. Elnökként rendkívüli mértékben támaszkodik a különböző titkosszolgálatokra, melyek tagjai számtalan magánbizniszben is benne vannak. Ezért életveszélyes vállalkozás Ivan Golunové. A Medúza portál, amelyiknek dolgozik, ezért is helyezte át a székhelyét Lettországba. A kis balti állam, mely nagy orosz kisebbséggel rendelkezik, az Európai Unió tagja.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez