A pilóta bravúrja sem segített. A tengeren landolt az AirAsia óriásgépe?

Az Air Asia igen tapasztalt pilótája korábban a légierőnél szolgált, és valószínűleg ez magyarázza azt, hogy rendkívüli bravúrt hajthatott végre az óriási viharban: valószínűleg letette a gépet a tenger felszínére.

A rendkívüli helyzetet jelző lokátor nem jelzett semmilyen különösebb eseményt. Ebből egy szakértő arra következtet, hogy a gép viszonylag simán landolt a tengeren – a fedélzetén 162 emberrel. A kényszerleszállás után a viharos tenger tette tönkre a gépet, és ölte meg az utasokat. A fekete dobozokat még nem találták még meg, ezért a szakértők feltételezésekre vannak utalva – írja a brit Daily Mail.

Tony Fernandes, az AirAsia főnöke szerint ugyanakkor a rendkívüli időjárás pilótadrámát produkált: az óriásgép felemelkedett hihetetlen gyorsasággal, majd pedig olyan tempóban csapódott a vízbe, mintha egy hatalmas kéz hajította volna oda. Ilyen gyorsulásra az Airbus 320-200-as normális körülmények között nem képes, ezt csak sugárhajtású vadászgépek tudják megcsinálni. A szakértők többsége egyetért azzal, hogy olyan rendkívüli időjárás uralkodott a Jáva tenger felett, hogy azzal egyetlen pilóta sem lehetett képes megbirkózni.

Az AirAsia gépe vasárnap került a tengerbe, amely még most is olyan viharos, hogy a mentés is igen lassan halad. Eddig 16 holttestet találtak meg. A gépen többnyire indonéz utasok voltak, de néhány brit, koreai és malajziai állampolgár is a katasztrófa áldozata lett.

Az AirAsia Ázsia legnagyobb fapados légitársasága, mely az utóbbi években rendszeresen elnyerte a legbiztonságosabb légitársaság címet ebben a kategóriában. 13 éve működik, és ez az első komoly katasztrófa a légitársaság életében. Ez a repülőgép az indonéziai Surabaja városából tartott Szingapúr fele amikor szerencsétlenül járt. Ebben a térségben elég gyakoriak a rendkívüli időjárási feltételek.

Fotó: A roncsok után kutat az indonéz légierő. Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez