Hogyan csökkentették felére a rablások számát Kiotóban?

A kiotói taxisoknak sikerült felére csökkenteni a rablások számát a japán város kisboltjaiban. Pedig nem is csináltak jóformán semmit. Az ötletet több más város is követendőnek tartja.

A japán kisboltokban általános, hogy újságokat, színes magazinokat tesznek ki olvasásra. Ez látszatra nem túl jó üzletpolitika, hiszen az olvasók nem feltétlenül veszik meg a lapot. De nem is ez a cél – hanem, hogy a boltos ne legyen egyedül. Így ugyanis csökken a rablás esélye – olyan boltot, ahol sokan vannak, kevésbé szívesen támadnak meg. Viszont este ez a megoldás már kevéssé hatékony, ahogy az utolsó diákok, munka után be-betérő dolgozók is eltünedeznek, úgy jelennek meg éjszaka a rablók.  Erre dolgozták ki Kiotóban az Éjszakai Védelem Stratégiát. A dolog, amilyen szép neve van, olyan egyszerű. A boltosok megegyeztek a taxis cégekkel, hogy a járművezetők két fuvar között egyszerűen üljenek be a boltba. Beszélgetnek, kapnak tán még egy teát is. Közben pedig a kocsi ingyen parkolhat a boltnak fenntartott helyen. Aztán ha jön a fuvar, akkor mennek. De addig is jelenlétükkel távol tartják a rablókat. Egy év alatt a rablások száma 48%-kal csökkent. Most már több japán városban is vizsgálják, hogyan lehetne meghonosítani a megoldást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez