A leginkább földre szállít ufóra emlékeztető épületet a brit-iraki sztárépítész Zaha Hadid tervezi – a tervpályázatot még múlt novemberben, azelőtt nyerte meg, hogy japán egyáltalán biztos lehetett volna, abban, hogy elnyeri a szervezési jogot. A Dzsingu Gaien Parkban, ahová épülne az új létesítmény jelenleg is stadion áll – ott rendezték az 1964-es olimpiát. Az új épület azonban nem csak jóval magasabb lenne a jelenleginél -70 méterre emelkedne el a földtől – nagyobb is. 290 ezer négyzetméteres alapterületével majd hétszer akkora lenne, mint a mostani sportközpont, és a stadion mellett lenne benne könyvtár, múzeum, és bevásárlóközpont is. A központi arénában 80 ezer férőhely lenne.
Az épület kb háromszor akkora lenne, mint az amelyikben a 2012-es londoni játékok főbb eseményeit szervezték, ugyanakkor a terület, amire épül harmadával kisebb. A japán építészet nagy öregje, a most 85 éves Fumihiko Maki szerint ez már túl sok – a park 11 hektáros területéhez képest ez az épület egy ízléstelenül nagy monstrum lenne, ami rátelepedne a városképre. A Pritzker díjas építész egy japán szakmai lapban ment neki a brit sztár épületének. “Azt mondja az intuícióm, hogy ez így nem lesz jó.” – nyilatkozta. Maki sokallja a 130 milliárd jenes – majd 300 milliárd forintos – költséget is, mondván a japán gazdaság nem bírja el mostani állapotban ezt a kiadást, az elöregedés pedig felveti a kérdést, ki fog egyáltalán stadionba járni a jövőben. Maki véleményéhez csatlakozott 100 további tekintélyes japán szakember is.
A szakmai kritikákra válaszul jelentette be Habukun Simomura oktatási tudományos és sportügyi miniszter, hogy visszavesznek a méretekből és költségekből is. Indoklása szerint “a várostervezésnek alkalmazkodni kell az emberek igényeihez”. Hogy pontosan min fognak spórolni, azt még nem tudni – de Simomura ígérte, hogy az alapkoncepció és a Zaha Hadid által kidolgozott formavilág marad.
Hadid irodája jelezte, benne vannak a változtatásokban, és az átalakítás nem okozhat késedelmet – a stadion a 2019-es Rögbi Világkupára kész lesz.