Nagy erők védik a francia zsidóságot

4700 rendőr és csendőr vigyázza a zsinagógákat és a zsidó iskolákat Franciaországban, jelentette be Bernard Cazeneuve, belügyminiszter egy zsidó iskolában. Összesen 717 zsidó intézmény biztonságáért felel egy általa kinevezett prefektus Franciaországban.

„Ha kell, a hadsereget is bevetjük” – hangsúlyozta korábban Francois Hollande köztársasági elnök, aki a vasárnapi párizsi felvonulás után ellátogatott a város legnagyobb zsinagógájába a Place de la Victoire-on. Őt is megéljenezték, ahogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki személyesen érkezett a helyszínre, hogy megnyugtassa Európa legnagyobb zsidó közösségét.

Az izraeli kormányfő az izraeli letelepedésre szólította fel a zsidókat Franciaországban, hogy telepedjenek le Izraelben. A franciaországi zsidó szövetség elnöke viszont, akit szintén fogadott Francois Hollande köztársasági elnök, azt javasolta a 600 ezres közösségnek, hogy maradjanak Franciaországban.

Erre buzdította őket Bernard Cazeneuve belügyminiszter is, aki a Yaguel Yaacov zsidó iskolában jelentette be: ezentúl 4700 rendőr és csendőr védi majd az ilyen iskolákat és a zsinagógákat. Az iskola közvetlen közelében lőtt le egy fiatal rendőrnőt Koulibaly, aki azután egy kóser boltban túszokat ejtett pénteken. A terroristát végül lelőtték, de előtte még végzett néhány tússzal. Halála után a terrorista üzent. A világhálóra felkerült videóban Koulibaly megerősíti hűségesküjét a Kalifának és dicsőíti a Charlie Hebdo elleni terrorakció testvérpárját. A felvételt valószínűleg a terrorista párja készítette, aki a francia hírszerzés szerint Törökországon keresztül Szíriába ment.

Kép: Megérkezett a párizsi kóser boltban elkövetett pénteki túszdráma egyik áldozatának koporsója Tel Avivba, 2014.01.13. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez