Örül a kalózkodásnak a Golden Globe nyertes orosz rendező

Bár a rendező a téma egyetemességével magyarázza a Golden Globe nyertes Leviatán szédületes sikerét, mások kifejezetten orosznak tartják a kisember és a korrupt politikus szembenállását. Oroszországban csak korlátozottan érhető el az Oscar-díjra is jelölt film.

Még a nyár elején merült fel a kérdés, át kell-e dolgozni a Leviatán című filmet az oroszországi bemutatásra a 2014. július 1-én életbelépő nyelvtörvény miatt. A rendelet ugyanis tiltja a káromkodást és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket – ami a Leviatánban bőven van – a színpadokon, a filmekben, a tv-műsorokban. A film elkészítését egyébként az orosz Kulturális Minisztérium is támogatta.

A forgatókönyvéért a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon díjazott alkotást sokak szerint azért nem mutatták még be Oroszországban (február 5-re tervezik a premiert), mert az egyértelműen kritizálja az orosz kormányzatot. Több hivatali személy pedig határozottan ellenzi nagy mozikban bemutatni a filmet.

„Különösebb hatással nem volt rám, alkoholistának mutat bennünket, akik a saját mocskukban vergődnek. Esztétikai szempontból ellenzem a bemutatását és egyáltalán nem tudom, ki szerint érdemes megnézni” – nyilatkozta Tatyjana Trubilina, az egyik forgatási helyszín, Teriberka polgármestere a Flashnord.com hírportálnak.

Miután vasárnap megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Arany Glóbuszt, hatalmas érdeklődés indult az orosz közösségi oldalakon az eredeti 140 perces verzió iránt. Gyorsan terjednek az ingyen letölthető film linkjei. Korábban az angol, illetve francia feliratos változat is fent volt a Youtube-on.

Hogy mindehhez mit szólnak a hatóságok, azt nem tudni. Alekszandr Rodnyanszkij, producer és Andrej Zvjagincev, rendezőt ugyanakkor egyáltalán nem zavarja az ingyen megosztás. „Minden Oscar esélyes filmet letöltik illegálisan. Senkit nem fogunk üldözni. Persze a kalózoldalakat igyekszünk bezárni, de örülünk, ha vitatkoznak a filmről” – nyilatkozta Rodnyanszkij a Rusnovosti.ru hírportálnak hétfőn.

Kép: Jelenet a Leviatán című filmből (Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez