Mexikói milliárdos a New York Times legnagyobb részvényese

Carlos Slim alaposan bevásárolt a tekintélyes amerikai lap részvényeiből.

A mexikói milliárdos (a képen Sophia Loren társaságában) gyakorlatilag megkétszerezte tulajdoni részesedését: eddig a részvények nyolc százaléka volt a birtokában, most 16,8 százalékra növelte részesedését. Ezzel övé a legnagyobb tulajdoni rész, az általa birtokolt részvények összértéke 341 millió dollár. Slim 2009-ben egyszer már gyorssegélyben részesítette az akkor súlyos anyagi gondokkal küzdő lapot, 250 millió dolláros hitelt adott. Ezt két év múlva az alapító tulajdonos Ochs-Sulzberger család visszafizette. Carlos Slim hol első, hol második a világ leggazdagabb embereinek rangsorában, többnyire Bill Gates-szel váltogatják egymást a képzeletbeli dobogó tetején. A most 74 éves mexikói üzletember több nagy világcég tulajdonosa. Nem ő az első dúsgazdag pénzember, aki a nehéz helyzetben lévő nagy presztízsű lapok segítségére siet. Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója 2013-ban a Washington Postot vette meg, Warren Buffet befektető pedig több újságba is pénzt tett részvényvásárlás révén. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez