Merre tart az Egyesült Államok?

Barack Obama megtartotta évértékelő beszédét. A hagyományosan nagy várakozásokkal övezett “State of the Union-t az Egyesült Államok elnöke minden esztendőben a Kongresszus előtt mondja el, és egyben szól az egész amerikai néphez is. A beszéd nem csak az ország jelenlegi helyzetéről szól, de kijelöli a következő évre vonatkozó irányvonalat, és az elérni kívánt célokat is, valamint vázolja a legégetőbb kihívásokat, amellyel a nemzetnek szembe kell néznie.

Obama 7. évét kezdte meg idén elnökként, és ezen kívül már csak egy ilyen beszédet fog tartani ciklusának vége előtt. Beszédében meg is említette, hogy nem kell részt vennie több kampányban, így a következő két évben arra koncentrál, hogy a kitűzött céljai közül minél többet sikerüljön megvalósítani.

Gazdasági ügyek
Évértékelő beszédei közül ez volt az első, amit nem hatott át a gazdasági válság negatív színezete. A munkanélküliségi ráta a 2010-es 9,8%-ról mostanra 5,6%-ra csökkent (bár a munkaerőpiacot elhagyók magas száma még mindig probléma). A gazdasági növekedés a legutóbbi negyedévben 5%-os volt, az alacsony üzemanyagár pedig hozzájárul a további bővüléshez. A költségvetési hiány szintén kezelhető szinten van.
Obama minden korábbi évértékelőjében szót ejtett a változásról, és hogy most jött el a cselekvés ideje. Eddig viszont ez mindig valamilyen vészhelyzetre adandó választ jelentett. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban más a perspektíva, és most már a változás nem tűzoltást jelent. A kormány kezelni akarja az óriási méreteket öltött jövedelemi egyenlőtlenségek problémáját. Ennek érdekében előterjesztenek egy adóreformot, ami a középosztály terheit csökkentené, míg a legvagyonosabbakat nagyobb sarccal sújtaná. Ez tipikusan olyan terv, amit a gazdaság fellendülésekor egy demokrata adminisztráció előtérbe szokott hozni, ahogy azt korábban Bill Clinton is tette.

Gazdasági célok

A beszédben megemlítette a minimálbér emelésére vonatkozó terveit is. Jelenleg a szövetségi szintű bérminimum kirívóan alacsony, és az államok többsége már hozott külön törvényt ennek emelésére. A cél ezt a tendenciát minden államra kiterjeszteni. Napirenden van a magasan képzett munkaerő arányának növelése is, a közösségi főiskolák ingyenessé tételén keresztül. Ennek megvalósításában szintén a Kongresszus segítségét kérte az elnök.
Ami érdekes, hogy kevesebb szó esett azokról a nehézségekről, amiket az utóbbi időben sikerült megoldania a kormánynak. Obama nem említette meg az egészségügyi reformját, melyet korábban rengeteg kritika ért, a közelmúlt tanúsága szerint viszont láthatóan sikeresen működik. Még a külpolitika terén elért eredmények is csak érintőlegesen kerültek szóba (az iraki és az afganisztáni csapatok kivonása). Összességében inkább előretekintett Obama, és azokat a célkitűzéseit vette sorra szisztematikusan, amit a hátralévő kevesebb mint 2 évében meg akar valósítani. Ehhez kérte a Kongresszus együttműködését.
Az ambiciózus célok tehát elhangzottak, az Egyesült Államok előrehaladását szolgáló tervek megvannak a kormány részéről. Az igazi változáshoz azonban szükséges a politikai megosztottság csökkentése is. Az elnök elismerte, hogy ez a megosztottság mostanra minden eddiginél nagyobb mértékűvé duzzadt. Ennek ellenére azt üzente a republikánus többségű Kongresszusnak, hogy amiben egyetértenek ott van mód a közös munkára. És véleménye szerint igenis vannak olyan területek, amiben konszenzus van a két párt között.

Fotó: Europress/Getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez