Kínai-török együttműködés az iszlamista terror ellen

Törökország a jövőben szigorúbban ellenőrzi azokat a kínai állampolgárságú ujgurokat, akik hamis papírokkal lépik át a határt, sokszor azért, hogy terrorista szervezetekhez csatlakozzanak.

Erről tájékoztatta a China Daily című Pekingben kiadott angol lapot egy magas rangú illetékes, aki nem kívánta megnevezni magát. Elmondta, hogy a múltban elég gyakran előfordult, hogy hamis papírokkal érkeztek illetve távoztak gyanús személyek a Hszincsiang-Ujgur tartományból, ahol olykor terrorakciókat hajtanak végre a hatóságok ellen.

A Hszincsiang-Ujgur tartományban meglehetősen feszült a helyzet, a külföldi sajtót nem engedik tudósítani, mert a kínai többség és a muzulmán vallású ujgur kisebbség viszonya továbbra sem megnyugtató. Gyakoriak a lázongások és a terrorakciók, a kínai rendőrök, sőt olykor a hadsereg vaskézzel sújt le az ujgur “terroristákra”.

Korábban a török nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok számíthattak az ankarai kormányzat szimpátiájára, de ennek úgy tűnik, hogy immár vége. A török kormány vállalta, hogy nem tűri tovább a hamis útlevelet egyik irányból sem. Ez nagy könnyebbség a kínai rendőrségnek és határőrségnek, amely nehezen tudja ellenőrizni a hosszú nyugati határszakaszt, melyet az ujgurok sokkal jobban ismernek, mint a kínaiak.

Az ujgurok egy csoportja az Al Kaida tagja, a főhadiszállás jelenleg Pakisztán északi részén van. Ennek alapján Peking hajlamos minden ujgur ellenállót terroristának nyilvánítani. Törökország eddig tartózkodott erről, de most jelentős gazdasági érdekei meggyőzték arról: érdemesebb együttműködni a pekingi kormánnyal, mint az ujgur lázadókkal, akik közül valóban sokan az iszlamista terror hívei.

Külön gondot okoz a kínai hatóságoknak a burka, az a női viselet, amely nem mutat meg semmit abból, hogy ki is van benne. Az iszlamista szervezetek állítólag ügyesen kihasználják ezt. Ezért a kínai hatóságok betiltották a burka viselését a Hszincsiang-Ujgur tartományban. Arra hivatkoztak, hogy a burka nem helyi viselet hanem iszlamista import. Márpedig külföldi terroristákból éppúgy nem kérnek Kínában mint a hazai ujgurokból. Ezért közölte örömmel a magát megnevezni nem kívánó központi elvtárs Pekingben: immár komoly együttműködés van az iszlamista terrorral szemben Kína és Törökország között.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez