A 21. század Osztrák-Magyar Monarchiája

A Monarchia nekünk a boldog békeidőket jelenti, másoknak a “népek börtöne” volt. Egy mai Ázsia-kutatónak viszont egész más jut ez eszébe róla… India.

Franz-Stefan Gady biztonságpolitikai szakíró, keletkutató, az utóbbi évek egyik sztárszakértője. és – jelen esetben nem mellékesen – osztrák, bár jelenleg egy brüsszeli think tank vezető elemzője. Így – Kína és a Közel-Kelet mellett – rendszeresen foglalkozik az osztrák, vagy jobban mondva Habsburg ügyekkel is. Így nem is meglepő, hogy az elmúlt hetekben több – egymástól meglehetősen eltérő  jellegű – fórumon, a The Diplomattól a Huffington Postig is megjelent cikke, a “21. század Habsburg Monarchiájáról”.  Ez pedig – a szerző szerint – India lenne.

Gady alapvetően a mai multipoláris világot a száz évvel ezelőttivel hasonlítja össze. Értékelése szerint hasonló törésvonalak húzódnak benne. A “keleti” és a “nyugati” nagyhatalmak versengenek egymással. A Monarchia pedig akkor, akárcsak most India, a “kelet” és “nyugat” közé szorult. (Meg kell jegyeznem, azért  a hasonlat – nekem – meglehetősen sántít: annó a “keleti” Oroszország legfőbb szövetségese Anglia volt, a “keleti” Törökországé pedig Németország. )

India azonban valóban sajátságos szerepet játszik ma a szövetségi rendszereken belül: bár független külpolitikát folytat, de hagyományai és sajátos helyzete (erős kitettsége az iszlám terrorizmusnak stb) miatt közel sem annyira markánsan nyugatellenes, mint potenciális “keleti” szövetégesei: Kína, vagy éppen Oroszország. Sőt, a minapi Obama-látogatás is bizonyítja, hogy India továbbra is az Egyesült Államok legfőbb térségbeli szövetségesének számít. Gady azonban továbbviszi a hasonlatot. Mint annó a Monarchia, ma India is a szövetségeseinél sokkal kevésbé expanzív külpolitikát folytat, kevésbé vesz részt a “világ újrafelosztásában”. Ez mindenképpen igaz. A látványosan sikeres kínai és a látványos, ámde sokkal kevésbé sikeres orosz erőfitogtatással szemben India expanziója  meglehetősen visszafogott.  Ennek okaiban is lát hasonlóságot Gady a Monarchiával. India – akárcsak az Osztrák-Magyar Birodalom annó – etnikailag, vallásilag erősen megosztott, éppen ezért sokszor inkább befelé figyel, saját belső problémáival van elfoglalva. Külpolitikai szempontból pedig a nagyvilág helyett a szűkebb régiója foglalkoztatja – mert úgy érzi. ott lép fel egy olyan hatalom, amely aláássa az ő stabilitását. A századelő Szerbiájának szerepét ma Pakisztán kapja.

A párhuzam persze valójában itt nem ér véget, sőt: valójában itt jönnének az érdekes részek. De Gady alapvetően a “Nagy Játszmára” koncentrál. Amerikának javasolja, hogy ne húzzon túlságosan erre vagy arra az oldalra, hanem egyensúlyozzon a dél-ázsiai térségben.

Pedig az igazán érdekes történet valójában az, hogy India nem jut-e a Monarchia sorsára. (Érdekes módon egyébként maga Gady is publikált a Habsburg-nosztalgiáról, és elismerte a Monarchia szerepét a térség stabilitásában.) A kilencvenes évek elején Indiában erős aggodalommal figyelték a kelet-európai mozgolódásokat, tartottak attól, hogy az ő soknemzetiségű, sokvallású államuk is a kelet-európai birodalmak és birodalmacskák sorsára juthat. Azt pedig Kelet-Európában százmilliók tapasztalhatták, hogy akár a Monarchia, akár a szovjet birodalom bukása csak a nacionalizmusok erősödését, szétaprózott, életképtelen államok kialakulását, háborúkat és gazdasági visszaesést hozott maga után. India vezetői talán lesznek olyan bölcsek, hogy tanulnak ebből: kezelni tudják a megosztottságot, és nem viszik bele az országukat felesleges konfliktusokba.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez