Izrael: Rendőrökkel csaptak össze a sorkötelezettség ellen tüntető haszidok

Több mint száz ultraortodox zsidó tüntetett ma a dél-izraeli Asdód városában. Először ülősztrájkot tartottak, majd utakat zártak le. A Hareetz szerint volt egy kisebb összetűzés is a rendőrséggel, amelyben egy rendőr megsérült. Több mint 40 embert vettek őrizetbe “illegális tüntetés szervezése” miatt, és az izraeli hatóságok szerint Jeruzsálemben és Tel Avivban is sor került hasonló megmozdulásokra.

A demonstrációkat az váltotta ki, hogy a város rendőrsége a múlt héten letartóztatott négy jesiva hallgatót, amiért azok „dezertáltak az IDF-től”. Vagyis az Izraeli Védelmi Erőktől. A helyi ortodox közösség követelte a fiúk szabadon engedését. Kiderült az is, hogy a fiatalok egyenesen a rabbijuk, Smuel Auerbach utasítására nem jelentek meg a toborzóirodában, és „nem kérték a felvételüket a hadseregbe”. Ez pedig az új izraeli törvények szerint börtönbüntetéssel sújtható.

Izraelben tavaly fogadták el azt a törvényt, melynek értelmében az eddig mentességet élvező haszidok, ultraortodox zsidók immáron katonai szolgálatra kötelezhetők. 2017-től a sorozás rájuk is vonatkozik, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csak annyi engedményt adott, hogy saját egységeket állíthatnak fel, és a civil védelmi egységekhez is csatlakozhatnak.  A Ben Gurion által 1948-ban az ultraortodoxoknak adott „kedvezmények” eltörlésére azért került sor, mert az izraeli lakosság nagy részének elege lett abból, hogy a haszidok nemcsak a katonai szolgálat, de például az adófizetés alól is mentesülnek. Főleg a baloldali és munkáspártok tiltakoztak a kivételezés ellen, melynek eltörlése Jair Lapidnak, a Jes Atíd (Van jövő) párt vezetőjének szlogenje volt a 2013-as választásokon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez