Serena Williams hatodjára, Djokovic ötödjére

Befejeződtek az idei első Grand Slam-torna küzdelmei Melbourne-ben. A férfiak és a nők esetében is az első helyen kiemelt versenyző hódította el az idei trófeát az egyesek mezőnyében.

A nők között Serena Williams verhetetlennek bizonyult. Miután az elődöntőben elbúcsúztatta a nővérét kiejtő Madison Keys-t, a döntőben Maria Sharapovával került össze. Az amerikai világelsőnek az orosz teniszező sem okozott gondot, és két játszmában, 6-3, 7-6-ra legyőzte ellenfelét. Ezzel 2010 óta nyert újra Ausztráliában, és az itt lejátszott döntőit tekintve hatból hatnál jár. Serena ezzel a nyílt Grand Slamek történetének második legeredményesebb játékosa lett a nőknél, 19 diadallal. Most már csak Steffi Graf előzi meg 22 győzelemmel.

A férfiaknál a szerb Novak Djokovic nem talált legyőzőre. Az elődöntőben a svájci Stan Wawrinka még döntő játszmára kényszerítette, de a döntőben Andy Murray ellen már elég volt neki négy szett is. A brit az elején még jól tartotta a lépést a világelsővel, és csak az volt a kérdés, hogy az óriási iramban melyikük fog hamarabb elfáradni. Végül Djokovic bizonyult az erősebbnek, amivel ő is hibátlannak számít a melbourne-i döntőkben, és elmondható, hogy nyolc Grand Slam elsőségéből ötöt itt aratott.

A négy nagy torna közül a következő a salakmenők kedvence, a párizsi Roland Garros lesz. A franciaországi viadalon a két klasszisnak, Williams-nek és Djokovic-nak, sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen ezen a borításon nem ők számítanak a favoritnak.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez