Itt a következő év költségvetési tervezete

A Fehér Ház nyilvánosságra hozta a 2016-os költségvetési terv főbb számait. Ez alapján Barack Obama egy 4 billió dolláros büdzsét fog a Kongresszus elé terjeszteni.

A kedvező gazdasági környezet miatt a kormányzat az előző évekénél jóval ambiciózusabb tervet dolgozott ki. A magasabb előirányzott kiadások miatt viszont a republikánus többségű Kongresszus ebben a formájában aligha fogadja majd el azt. Ennek ellenére jól látszik, hogy Barack Obama milyen területekre szeretne többet áldozni az államkasszából a 2016-os költségvetési évben.

A dokumentum szerint a cél elsősorban a középosztályhoz tartozó gyerekes családok támogatása. Növelnék a beruházásokat az infrastruktúra és a kutatások terén. A katonai kiadásokra szintén több pénz jutna. Kormányzati alkalmazottak szerint mindez megvalósítható fiskális fegyelemmel együtt is. A költségvetési hiányt a GDP 3%-a alá tervezik, az államadósság pedig 75% alatt maradhat a tervek szerint.

A büdzsé tartalmaz egy adóreformot is, ami nagyobb terheket róna a legtehetősebb rétegekre és a nagyvállalatokra. Megakadályoznák, hogy a cégek külföldi adóparadicsomokba menekítsék a tőkéjüket. Az ezt lehetővé tevő kiskapuk megszüntetése mellett az eddig külföldre menekített vagyonokat egyszeri, 14%-os adóval is sújtanák.

A republikánus törvényhozók az adóreformot a vállalkozások profitja elleni támadásnak tekintik, általánosságban véve pedig túlzottnak tartják a nem katonai jellegű kiadásokat.

Az Obama adminisztráció tisztában van vele, hogy a költségvetés a jelenlegi formájában nem kerül majd elfogadásra, de kezdésnek megmutatja, mely területeket tart fontosnak a kormányzat, és elindíthat egy párbeszédet a vitás kérdésekben.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez