Amikor a szovjet szakértők úgy döntöttek, hogy megcsapolják az Amu-darja és a Szir-darja vízkészletét az üzbég gyapotmezők öntözésére, gyakorlatilag az Aral-tó halálos ítéletét írták alá. A világ egykori negyedik legnagyobb tava alig ötven év alatt tizedére csökkent. A folyamat megfordításának reménye 2005-ben csillant fel, amikor Kazahsztán gátat épített a tó északi részén. Bár sokan kételkedtek az akkori tervben, most úgy tűnik, mégis csak működik.
Először is megkezdődött a népesség visszaáramlása. A kazah állami statisztikák szerint már több mint ötezren tértek vissza az elmúlt pár évben a tó északi partjára. Aralszkban és környékén ma már 72.000-en élnek és ma már a város csupán 12 km-re fekszik a tó partjától. Ez a távolság tíz évvel ezelőtt még 100 km volt. Egy szintén kormányközeli kutatóközpont pedig kimutatta, hogy míg 2005-ben 695 tonna halat fogtak ki az úgynevezett Kis-Aralból (az egykori tó északi részéből), tavaly már 5595-öt. Igaz, messze még a cél, hiszen 1961-ben a 34.160-at is elérte ez a szám. 2003 óta pedig 12 méterrel emelkedett a vízszint.
A csekély, de biztató eredmények a Kok-aral duzzasztógátnak köszönhetőek, amelyet 2005-ben építettek a Kis-Aral déli részén. A 86 millió dolláros projektet 64,5 millióval támogatta a Világbank.
A szakemberek jelenleg azon fáradoznak, hogyan lehetne megnövelni a gátat és persze, ki finanszírozná a bővítést. Az egyik lehetőség, egyszerűen megemelni a mostani gátat, hogy további hat méterrel növekedhessen a vízszint – magyarázta Cristopher White, az asztanai KIMEP University szakértője az Eurasianet.org cikkében. Mások viszont egy újabb gátat építenének a mostani mellé.
Ugyanakkor a teljes sikerhez nemcsak Üzbegisztán, de a többi közép-ázsiai állam együttműködésére is szükség volna. Saját öntözőrendszerének fejlesztése helyett azonban Taskent egyelőre csak Tádzsikisztánt vádolja, amiért a világ legnagyobb gátját tervezi felépíteni.
Kép: Kok-aral duzzasztógát (Europress/AFP)