Addig látogasson el Kenyába, Madagaszkárra vagy Mianmarba, amíg nem késő

Húsz éven belül a globális éghajlati változások tönkretehetik sok ország turizmusát Afrikában, a Karib tengeri országokban és Dél-Ázsiában. Ezt jósolja a Notre Dame Global Adaptation Index, mely 177 országot vizsgált abból a szempontból, hogy mennyire lesznek képesek válaszolni a klímaváltozás nagy kihívására.

Az eredmény nem meglepő: Norvégia és Új-Zéland a listavezető. A skandináv államok mind jól szerepelnek. A lista végén Afrika, a karibi térség és Dél-Ázsia kullog. Ott csak az fektet be az idegenforgalomba, aki nagyon merész ember – írja a szakértői jelentés. Sok ismert turistaparadicsom is van pedig a lista végén, például Haiti, Kenya, Madagaszkár vagy Mianmar, egykori nevén Burma. Ez utóbbi, amióta megnyílt a világ számára, mágnesként vonzza a külföldi turistákat. A környezeti károsodás már most is nagy, de a listát összeállító szakértők úgy vélik, hogy a klíma megváltozása tönkreteheti az egész idegenforgalmat. Persze nem csak a környezetet vizsgálták, hanem a térség infrastruktúráját és az államnak a jövőbelátását is.

A szegényebb országokban senki sincs felkészülve a tenger vízszintjének emelkedésére, a felmelegedésre és a vízhiányra. Ez szinte egész Afrikában probléma. Elefántcsontparton vagy Mauritániában rosszabb a helyzet, mint Kenyában. Csakhogy Kenya jelentős részben már ma is az idegenforgalomból próbál megélni, míg az afrikai országok többségében nem ez a helyzet. Madagaszkár szigetét is veszélyesen elmaradottnak tartják. Senki sem figyel arra, hogy a következő húsz évben végbemenő környezeti változások milyen hatással lehetnek Afrika legnagyobb szigetére, ahol fontos tényező a turizmus.

Ázsiából Mianmart emelik ki a jelentés készítői, noha például Laoszban rosszabb a helyzet. Csakhogy Mianmarba áradnak a turisták, Laosz pedig még nem igazán felkapott hely. A lista végén szereplő országok általában koldusszegények, ráadásul rohamosan növekszik a lakosságuk. Az államnak sem pénze, sem energiája nincs arra, hogy felkészüljön a globális klímaváltozásra. Emiatt jogos lehet a jelentés készítőinek a figyelmeztetése: addig látogassunk el Kenyába, Madagaszkárra vagy Mianmarba, amíg nem késő!

(Fotó:GettyImages)

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez