Moszkva nem hajlandó átütemezni Ukrajna adósságát

Nekünk is kell a pénz – hangsúlyozta Oroszország pénzügyminisztere, aki a G 20 miniszteri értekezletén vett részt Isztambulban. Idén Ukrajnának 3 milliárd dollárt kellene visszafizetnie Oroszországnak.

Moszkva 15 milliárd dollár értékben vállalta, hogy ukrán eurókötvényt vásárol, de ez még 2013-ban történt, amikor Janukovics volt az elnök Kijevben. Oroszország 3 milliárd dollár értékben vásárolt is az ukrán eurókötvényekből, de a többi 12 milliárdot már nem vállalta, hiszen Kijevben Oroszországgal szemben álló rendszer került hatalomra. A három milliárd dollár idén jár le. Ukrajna kérte az átütemezést, de Moszkva nemet mondott.

Decemberig várjuk a pénzt – hangsúlyozta Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter, aki utalt arra, hogy Oroszország költségvetése sincs könnyű helyzetben. A nyugati szankciók és az olaj árának csökkenése jelentős kiesést jelentenek a bevételekben. Korábban Oroszország gazdasági minisztere arra utalt, hogy ha nem lesz kedvező változás, akkor három év alatt felélhetik az egész devizatartalékot.

Ukrajna szerint az ország 4,728 milliárd dollárral tartozik Moszkvának. Ez az összes adóssága 12,2%-a. Kijevben közölték: nem kifejezetten Moszkvától kérték az adósságátütemezést, hanem minden hitelezőtől. Az új ukrán rendszert jelentős pénzekkel támogatta az Európai Unió, az Egyesült Államok és az IMF is. Ennek ellenére Ukrajna pénzügyi helyzete igen veszélyes, mert az ország hosszú távon képtelen finanszírozni magát, és a háborús helyzet komolyan megcsapolja Kijev szegényes forrásait.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez