Afrika munkára fogja a szelet

A szélből Afrika bizonyos térségeiben sosincs hiány, nem véletlen, hogy jókora áramtermelő kapacitásokat telepítenek nem is egy országban.

Nemcsak a széljárással, hanem a légáramlatok hasznosításával is elégedett Afrikában a Global Wind Energy Tanács főtitkára. Steve Sawyer az AFKInsider-nek elmondta, hogy a szélenergia-kapacitás a szub-szaharai Afrikában növekedni fog mintegy 12 gigawattra 2040-ig. A nyilatkozó szerint a kontinensen ráadásul kiváló „szélforrások” is rendelkezésre állnak, Afrika szarva, Kelet- Kenya, Nyugat- és Közép-Afrika több térsége nem ismeri a szélcsendet, csak a kiszámítható irányú és erejű légmozgásokat.  Egy szakmai jelentés szerint Szomália tudhatja magáénak a legmagasabb szárazföldi szélpotenciált, de Szudán, Líbia, Mauritánia, Egyiptom, Madagaszkár és Kenya is alapozhat erre a természetes energiaforrásra. Néhány konkrét programról is tudomással bír a Global Wind Energy Tanács. Első helyen említik a kenyai kormányzat energiapolitikáját, illetve a Turkana tavi 40 ezer hektáros szélenergia projektet a maga 310 megawattos, 365 turbinából álló tervével.  Dél-Afrika már rendelkezik öt komplett, működő szélerőművel, több parkot pedig javában építenek, 2020-ra 2 gigawattot, 2040-re pedig 7 gigawattot állítanak elő ezzel a megújuló energiaforrással. Az idén kezdenek el építkezni Szudánban, mégpedig az ENSZ Fejlesztési Programjának a segítségével. Az Ashegoda szélerőmű-park már Etiópiában található, ebben az országban a megújuló energiaforrásokból 10 ezer megawatt áramot terveznek, ebben 890 megawattot a szél produkálhat. Dollármilliókat áldoznak Ghánában is hasonló célokra, lehetséges, hogy mintegy 10 százalékát az ország teljes villamosenergia-termelő kapacitásának a szélre fogják alapozni. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez