“Afrikában többen rendelkeznek mobillal, mint árammal”

Amennyiben ezt a cikket számítógépről olvassa vagy úgy egyáltalán az internetről például egy laptop jut eszébe, akkor nagy eséllyel nem egy afrikai országban lakik. A kontinensen ugyanis rendkívül elavult a vezetékes internet infrastruktúrája, így az emberek nagy része egyszerűen mobilnetet használ.

Afrikában – a hiányos hálózati rendszernek köszönhetően – sokkal olcsóbb beruházni egy telefonra és hozzá mobilinternetre, mint számítógépet vásárolni, nem is beszélve a sok helyen állandóan akadozó, néhol pedig hozzáférhetetlen áramszolgáltatásról. Ennek következtében a kontinensen egyre nagyobb mértékben nő a mobilinternetet használók száma, ami jelenleg a nemzetközi trend duplája.
“Afrikában többen rendelkeznek mobillal, mint árammal” – mondta el a CNN-nek Toby Shapshak, a Stuff magazin szerkesztője. – “Ez pedig azt jelenti, hogy az ideális telefon akkumulátorának sokáig kell bírnia. Az itteni telefonok – a nyugati trenddel szemben – akár egy teljes hétig is működnek egyetlen feltöltéssel.”
Az internet pedig Afrikában is új lehetőségeket nyitott az emberek számára. Az M-Pesa nevű alkalmazás például abban lehet segítségünkre, hogy egyetlen gombnyomással pénzt küldjünk távoli vagy nehezen megközelíthető helyekre. A szolgáltatás jelenleg 17 millió aktív felhasználóval büszkélkedhet, akik havonta több mint egymilliárd dollárnyi összeget utalnak át rajta keresztül.
Ha esetleg nem vagyunk benne biztosak, hogy az általunk vásárolt gyógyszer hamisítvány-e, akkor az mPedigree használatával másodpercek alatt kideríthetjük a dobozon található számsor alapján.
Akkor sem maradunk ki az internet adta jóból, ha a semmi közepén vagyunk földművesek. Az időjárástól kezdve, az általunk termelt áruk piaci árán keresztül, a különböző mezőgazdasági tippekig bármiben segítségünkre lehetnek a különböző appok és szolgáltatások.
Az internet talán legfontosabb része itt is megjelenik: összeköti az embereket. Ezáltal pedig egyszerűbb és elérhetőbb lesz a közös gondolkodás, a művészet, a kultúra, sőt a fiatalok egyre nagyobb részt vállalnak a politikában és országuk irányításában.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez