A rubelt is elfogadják Egyiptomban

Több mint 3 millió orosz turista látogatott tavaly Egyiptomba. A jelentős bevételi forrástól a rubelválság ellenére sem akar elesni az ország, amiért több kedvezményre is hajlandó.

„Már több üzlet is megengedte az oroszoknak, hogy rubellel fizessenek, bár a hivatalos egyezményt még nem fogadták el” – idézte Muhammad Salem-et, Egyiptom turisztikai minisztériumának szóvivőjét az Interfax hírügynökség. Sőt korábban azt is kilátásba helyezték, hogy az orosz turistákat mentesítenék a 25 dolláros (körülbelül 6.8000Ft) vízumdíjtól is.

Az eleve lassuló orosz gazdaság és az ukrán válság miatt foganatosított nyugati szankciók hatására tulajdonképpen felére csökkent a rubel értéke tavaly. Hogy emiatt mennyire szorul vissza az oroszok utazókedve az idén, egyelőre nem lehet megjósolni.

Mindezzel együtt Vlagyimir Putyin pár nappal ezelőtti kairói látogatásakor arról is tárgyalt Abdel Fattah al-Sziszivel, hogy a dollár helyett, inkább saját valutájukat használnák majd az egyiptomi-orosz szabadkereskedelmi zónában.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez