Ausztrália szigorítja a bevándorlási politikáját

Tony Abbott miniszterelnök bejelentette, hogy nemzetbiztonsági okokból szigorítják a bevándorlókra vonatkozó szabályokat. A változtatások kidolgozását közvetlenül a decemberi Sydney-i túszdráma előzte meg, amiben három ember életét vesztette.

Az új szabályozás értelmében a bevándorlóknak járó juttatásokat megvonhatják abban az esetben, ha valaki potenciális veszélyt jelent az ország biztonságára nézve. Indokolt esetben a tengerentúli utazásokat is korlátozhatják, a kettős állampolgároknak pedig bevonhatják az útlevelét.

A kormányfő vezetői képességeit az utóbbi időben rengeteg kritika érte. A közelmúltban bizalmi szavazást tartott pártja az esetleges leváltásáról, de ezt végül sikerült elkerülnie. Ennek ellenére a népszerűségi indexe továbbra is mélyponton van, ezért minden területen bizonyítania kell, hogy képes megfelelően irányítani az országot.

A nemzetbiztonsági kérdéseket illetően most kifejtette, hogy az egyre nagyobb veszélyt jelentő szélsőséges csoportok (mint például az Iszlám Állam) miatt fel kell adni a személyes szabadság egy részét. Csak így lehet hatékonyan harcolni a terrorista fenyegetéssel szemben. A keményebb fellépést jól tükrözik az általa elmondottak: „Túl sokáig hagytuk, hogy az országunk biztonságára veszélyt jelentő elemek is részesüljenek az ártatlanság vélelmében. A szabadságunkat nem fogjuk ugyan feláldozni a hatékony fellépés érdekében, de semmiképpen nem engedhetjük tovább, hogy ellenségeink kihasználják a túlzott becsületességünket.”

Érdekes módon az új intézkedések nagy hangsúlyt fektetnek a különböző juttatásokra, amik a bevándorlókat megilletik. Abbott párhuzamot vont a nekik járó segélyek és a terrorizmus finanszírozása között. Véleménye szerint ezek a pénzösszegek nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek forrásait bővítik. Ez azonban most változni fog.

A miniszterelnök szerint a módosítások segítenek majd kijavítani a bevándorlási politika, a jóléti rendszer és a hírszerzési tevékenység hiányosságait. Az ellenzék szerint azonban ezzel csak tömeghisztériát kelt a kormányfő, aki így próbálja meg visszanyerni népszerűségét. Bármilyen eredményre vezet majd az új hozzáállás, az biztos, hogy Ausztráliában sem lesz már minden ugyanolyan, mint azelőtt.

(fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez