Nyugati bevásárlóközpontokat fenyeget az al Shabab

Fenyegető videoüzenetet tett közé az al Shabab radikális iszlamista lázadó-és terroristaszervezet, amely nyugati bevásárlóközpontok elleni támadásra szólította fel követőit.

Az al Kaida nemzetközi terrorhálózatával  szövetségben álló al Shabab a Minnesota állambeli Bloomingtonban lévő Mall of Americát, a kanadai West Edmonton Mallt és a londoni Oxford Streetet nevezte meg célpontként. Mind a három helyen egyébként jelentős szomáliai diaszpóra él, főként Minnesota államban, ahonnan rendszeresen toboroznak szomáliai származású fiatalokat az al Shabab kötelékébe, amely már régóta azért küzd, hogy Szomáliából egy Iszlám Államot hozzon létre.

Az FBI és az amerikai belbiztonsági minisztérium  nem tud „hitelt érdemlő bizonyítékokról” és olyan előkészületekről, amelyek azt támasztanák alá, hogy  az al Shabab bevásárlóközpontok ellen készülne támadásokat végrehajtani. Amerikai biztonságpolitikai szakértők pedig úgy vélik, hogy az al Shabab felhívása azt a célt szolgálja, hogy felhívják magukra a figyelmet és megpróbáljanak versenyre kelni az Iszlám Állam terrorszervezettel. Az amerikai hatóságok ettől függetlenül jelezték, hogy a fenyegetést komolyan veszik és megerősítették a készültséget, illetve a biztonsági intézkedéseket az érintett bevásárlóközpontoknál. A kanadaiak is így jártak el. Steven Blaney közbiztonságügyi miniszter pedig kijelentette, hogy „egyetlen terrorszervezet fenyegetései sem fogják megfélemlíteni”.

Az al Shabab Kelet-Afrika legnagyobb és legveszélyesebb lázadó-és terroristaszervezete. 2013-ban több mint 60 embert mészárolt le a nairobi Westgate bevásárlóközpont ellen intézett támadásban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez