Mit jelent az argentin helyzet mexikanizálódása – Ferenc pápa beszólt…

Diplomáciai jegyzékkel tiltakozott Mexikó a pápa legutóbbi kijelentése ellen, mely szerint ,,fennáll a veszélye annak, hogy Argentína mexikanizálódik”. A kijelentés egy levél része, amelyet Ferenc pápa régi munkatársának, Gustavo Verának küldött Argentínába.

,,Bárcsak időben el tudnánk kerülni a helyzet mexikanizálódását. Beszéltem mexikói érsekekkel, és a helyzet máris rémisztő”  írta a szentatya.

De mit is jelent ez a mexikanizálódás pontosan?

Nem mást, mint a narkómaffiák uralmát, a mindent felborító kábítószer-kereskedelmet, az azt kísérő  terrorizmust, gyilkosságokat, barbarizmust s persze az államhatalom ezzel szembeni tehetetlenségét. Vagyis  a központi hatalom elveszíti az ország bizonyos területei felett az ellenőrzést, állam születik az államban és azt a kábítószer-maffiák ellenőrzik.  Sok megfigyelő szerint ezzel az utóbbi meghatározással nehéz nem egyetérteni.

Ferenc pápától megszokjuk lassan: ha ő megszólal, valakiknek rossz napjuk lesz. Rossz napja volt Enrique Pena Nieto mexikói elnöknek és azonnal utasította a fentiek miatt külügyminiszterét: a megjegyzés nem maradhat következmények nélkül. José Antonio Meade külügyminiszter behívatta a vatikáni nagykövetet és a nuncius  értésére adta: kománya nem ért egyet azzal, hogy a Latin-Amerika szerte megfigyelhető problémát most ilyen szorosan Mexikó nevéhez kössék. Mexikó sokat tett a kábítószer maffiák elleni harcban és ezzel ki is tűnt a latin-amerikai országok közül – tehát a külügyminiszter által megfogalmazott jegyzék szerint igazságtalan a felvetés.

Itt jegyzik meg mexikói hírforrások, hogy a lakosságot nem lepte meg ez a megállapítás és nem is tartották túlzottnak vagy felháborítónak. Különösen azután, hogy már fél éve nyoma veszett 43 diáknak, a nyomozás pedig nem vezetett eddig eredményre.

Az összehasonlítás azonban nem újkeletű a térségben: korábban Mexikó kolumbianizálódásáról esett szó, ami ugyancsak nemtetszést váltott ki az érintetteknél.

Olyannyira, hogy a meghatározás nyomán 2012-ben még konferenciát is tartottak, amelynek a ,,Mexikó kolumbianizálódása avagy Kolumbia mexikanizálódása” címet adták.

Amikor Mexikó kolumbianizálódott, akkor jöttek létre azok az önvédelmi szervezetek – elsősorban Michoacán államban – amelyek felvették a harcot a narkómaffiák katonai alakulataival, és ebben a folyamatban az állam hiába kereste a szerepét: az eseményeknek csak a szemlélője maradhatott.

Argentínában az utóbbi évekig a kábítószerpobléma nem jutott el a legfelsőbb szintekig, nem öltött akkora méreteket, hogy ez bármilyen általános veszélyt jelentett volna a hétköznapi bűnözésen túl. Ugyanakkor egy ideje hallani, hogy a helyzet változik és erre érdemes figyelmet fordítani.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez