Pancho kutya és a migránsok megpróbáltatásai Mexikóban

La bestia – közép-amerikaiak ezrei kezdik az ismeretlenbe útjukat ezen a vonaton, amely a guatemalai határtól egészen az Egyesült Államok határáig utaztatja őket: egy vonat, súlyos történetekkel, vérrel és borzalmakkal, de amelyet senki sem kerülhet el, aki egyszer Amerika felé vette az útját.

A vonat maga egy külön történet a gyilkosságaival, rablásaival, a rendszeres nemi erőszakokkal, és azoknak az ismeretleneknek a rejtélyes történeteivel, akiket utoljára akkor látott valaki, amikor felszálltak rá.

Most a La Bestia azonban újabb állomással gazdagodott: egy fiatal 27 éves fővárosi mexikói lány a fejébe vette, segít a vonat utasainak, hogy kevesebben váljanak a ,,remény áldozatává”. Dora Nelly Morales pszichológiát tanult a mexikóvárosi egyetemen és ott emigráns-pszichológiára szakosodott: már az is önmagáért beszél, hogy ilyen szak létezik egy egyetemen.

Most pedig a La Bestia utasainak lelkisegély szolgálatot működtet – az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi szervezeten belül. A munkahelye valahol messze a főútvonalaktól, kollégiumokban van – mintegy 70 ilyet működtetnek jelenleg Mexikóban – olyan helyen, ahol a migránsok kipihenhetik magukat, és nem kell a kukoricaföldek közepén attól tartaniuk, hogy a rendészet letartóztatja őket. Olyan hely ez, ahová autóval is nehezen lehet eljutni.

Dora legfontosabb segítője ebben a nehéz munkában Pancho, egy félszemű, néhai tulajdonosai által erősen megnyomorított eb, aki egyszer egy szemétszállító autóról esett le és Dora megtalálta, magához vette, meggyógyította. Az ő története töri meg a gyanakvást a félelemmel teli migráns és a fiatal pszichológusnő között: Pancho is egy menekült, és amikor Dora bemutatja a kutyát, a vele szemben ülő ember is mesélni kezd. Vagyis megkéri őket, segítsenek kiegészíteni Pancho történetét, és ez azzal végződik, hogy áttérnek a saját történetükre. A beszélgetés általában ezzel a kérdéssel indul:

– Valakinek van ötlete, hogy mi történhetett Panchóval?

Pancho egy bevándorló, aki elindult az Egyesült Államokba, hogy így segítsen munkájával otthon maradt családján. De a Los Zetas – az egyik mexikói drogkartell – elrabolták, megcsonkították a pofáját és beledobták a folyóba – meséli egy férfi. Egy doktor megtalálta, kimentette és meggyógyította. Ez lehet Panchó története – mondja.

– S mit gondolnak, hogyan érzi most magát?

Most erősnek érzi magát, jó karban van, jól táplált. Egy kicsit kövérkés és úgy érzi, szeretik – mondja. S ez utóbbi a legfontosabb – teszi hozzá. Bármi történt is vele, élni akar.

– De véget ért az útja, nagyon fél. Mi történik, ha a Los Zetas megint eljönnek érte? kérdezi Dora. Itt marad Mexikóban – mondja a férfi.

A  kollégiumban jelenleg kevesen vannak, tegnap 15 új emigráns érkezett, de hajnalban nyolc kivételével elmentek. A történetük szinte azonos annak a 300 ezer közép-amerikai migránsnak a történetével, akik évente útra kelnek az Egyesült Államok felé. Jelenleg már kevés gyermek érkezik – mondja Dora – a nyári események ezt a folyamatot megállították. Sokukat már csak néhány kilométer választja el a mexikói-amerikai határtól, de már annyira kimerültek, hogy képtelenek folytatni az utat: éhesek és szomjasak. A vonat oldalai fémből vannak – télen egy fagyasztóval, nyáron egy hőkamrával vetekszik.

Sokuk menni akar, futni – nem tudják azonban merre. A testük  nehéz zsákként nehezedik rájuk, nem tudnak aludni a félelemtől, a fáradtságtól. Egy salvadori férfi, aki éppen kijön a konzultációról, sír: a feleségét és hat gyerekét hagyta hátra és nem tudja, mi lesz velük, mi lesz vele. ,,Salvadorban sok a gyilkosság, nincs munka és a bérek is alacsonyak – meséli. Kenyérsütödém volt, de be kellett zárni, mert nem tudtuk fizetni a ,,védelmi pénzt” a bandáknak. Ha nem fizetsz, megölnek – ennyire egyszerű, mondja.

Most negyedszerre indul neki az amerikai határnak – talán…

foto: getty

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez