Uganda várja a magyar befektetőket

Az ugandai befektetési lehetőségekről, valamint az országban tapasztalható körülményekről, illetve harmadik országok befektetési stratégiáiról hallhattak előadást az érdeklődők szerda délután a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében.

A megjelenteket Lukács Balázs, a kampalai Kereskedelmi- és Kulturális Központ vezetője, valamint az Ugandai-Magyar Üzleti Tanács megbízott elnöke tájékoztatta a két ország között fennálló gazdasági kapcsolatokról, illetve jövőbeni lehetőségekről. Az eseményen részt vett Máthé László nagykövet is, aki a jövőben, nairobi székhellyel látja majd el hazánk külképviseletét a kelet-afrikai térségben.
A leendő nagykövet bemutatta kollégáját, Tüttő Szabolcsot, aki külgazdasági attaséként fogja segíteni a kelet-afrikai térség országai, valamint Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok szélesítését, fejlesztését.
Kulcsszerepe juthat ebben Ugandának, amely Lukács Balázs és Venance Wapokurwa, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Kelet-Afrikáért felelős ügyvezetője szerint is remek földrajzi és mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, hiszen évente kétszer-háromszor is arathatóak a termőföldek. Emellett az ország általános biztonsági helyzete is jónak mondható, ráadásul mintegy 13 millió olyan munkaképes ember él Ugandában, aki megfelelő szakértelemmel bír, valamint tud és akar is dolgozni.
A mezőgazdaság mellett különösen jó beruházási és befektetési lehetőségek mutatkoznak éppen ezért a turizmus, a logisztika, valamint az oktatás területén, de ehhez az olyan intézmények, mint a kampalai Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, megléte mellett részletesebben kidolgozott és a magyar befektetőket segítő, összehangoltabb finanszírozási politikára volna szükség.

(Visited 18 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez