A legbiztonságosabb okostelefon a világon

Amiről csak azt nem lehet tudni, hogy pontosan mennyire okos, hiszen szigorúan őrzött államtitoknak számít, milyen funkciók működnek benne. Annyit lehet tudni biztosan, hogy a márkája Blackberry. És azt, hogy tulajdonosa az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Arról, hogy Barack Obama mennyire szereti és mennyire ragaszkodik mobiltelefonjához, már a 2008-as elnökválasztási kampány alatt rengeteg cikk született, és megválasztása után arról is, hogy vajon megtarthatja-e kedvenc kommunikációs eszközét amerikai elnökként. Félő volt ugyanis, hogy az könnyű prédája lehet a világ titkosszolgálatainak, és mint kockázati tényezőt el kell majd felejtenie, miután elfoglalta helyét az elnöki székben.
Obama azonban ragaszkodott okostelefonjához, nem kis fejfájást okozva ezzel a NSA-nek – mondta el a CNN-nek Richard “Dickie” George, az NSA nyugalomba vonult műszaki igazgatója, aki megkapta azt a nem kis feladatot, hogy teljesen biztonságossá varázsolja Obama Balckberry-jét.
Az NSA végül egy több tucatnyi szakértőből álló csapatot hozott össze, amelynek tagjai több hónapon át dolgoztak az elnöki okostelefonon, kiszedve belőle a nem létfontosságú funkciókat. Az. hogy mi maradt benne, szigorúan őrzött államtitok, de ahogy a CNN írta, Obama például biztosan nem tud rá letölteni mindenféle játékokat, hogy unalmas perceit azokkal üsse el.
George elmondása szerint az elnök mindössze annyit akart, hogy a hozzá legközelebb álló emberekkel – tanácsadóival, családtagjaival és néhány régi barátjával – tudja tartani a kapcsolatot. Akiknek ugyanolyan biztonsági és titkosítási rendszerekkel ellátott telefonokra volt szükségük, mint amilyet az elnök használt, különben a titkosítások semmit sem érnek.
Obama előtt az amerikai elnökök olyan hordozható telefonokat használtak, amelyek hardware-es titkosítás és biztonsági rendszereket alkalmaztak, és ahogy azt George is elmondta a CNN-nek azok nem olyanok voltak, amelyek elfértek egy zsebben, hanem “olyanok, mint egy tégla”: Obama az első elnök, aki egy kereskedelmi forgalomban is kapható készüléket használ, amelyet szoftverek védenek – új időszakot nyitva meg ezzel.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez