Három fiatal modellt gyilkoltak meg Hondurasban

Három igen vonzó fiatal modellt gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek Hondurasban. A támadók egy tizenegy embert szállító autón ütöttek rajta, letessékelték a három lányt, majd hidegvérrel agyonlőtték őket. A rendőrség szerint az akció egy – a zavarosban is halászó – kolumbiai üzletember meggyilkolása nyomán indított bosszúhadjárat része lehetett.

A hatóságok valószínűnek tartják, hogy a három modell erőszakos halálának köze lehet egy kolumbiai üzletember és felesége meggyilkolásához, aminek kiváltó oka a kábítószer-kereskedelemből származó pénzek elosztása feletti vita lehetett.

A modelleket szállító gépjárművet legalább négy fegyveres férfi üldözte, majd Tegucigalpától nem messze feltartóztatták az autót, kiszállították a három hölgyet és agyonlőtték őket. A lövöldözésben két további utas is megsérült, egyikük kórházba szállítása közben belehalt a sérüléseibe. A 20, 21 és 27 éves hölgyek modellként és karibi táncok oktatásával keresték kenyerüket San Pedro Sula városában, amely az ország második legnagyobb települése.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a modellek meggyilkolását megelőzően a kolumbiai üzletembert és nejét azért lőtték le, mert több ezer dollárt loptak egy ismeretlen drog-kartelltől. Annyit azonban tudni lehet, hogy a kolumbiai  Miss Honduras 2014-et meggyilkoló Plutarco Ruiz testvérével, David Ruiz-szal üzletelt.

Az elmúlt 26 hónap során Hondurasban a szervezett bűnözés által elkövetett 80 mészárlás összesen 467 áldozatot követelt, amivel a közép-amerikai ország a világ egyik legveszélyesebb nemzetének címét is kiérdemelte. A Hondurast sújtó erőszak fő mozgatórugója az ország területén északra áramló hatalmas mennyiségű kokain, és a drog kereskedelmét ellenőrző kartellek jelenléte. Ezek az évek során az erőszakon alapuló egyfajta párhuzamos társadalomszervező erőként lépnek színre. ( Fotó: heraldo.hn)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez