A szoptatás növeli a gyerekek IQ-ját

Ezt állapította meg egy kutatócsoport Brazíliában, ahol 6000 újszülöttet figyeltek 1982 óta. 3500 30 éves közül a sokáig szoptatott gyerekek jobb intelligenciateszt-eredményeket produkáltak, jobb volt az iskolai teljesítményük is, és jobban fizetett állásokban dolgoztak.

Minden társadalmi csoportot megvizsgáltunk – hangsúlyozta Bernardo Lessa Horta professzor, a Pelotas állami egyetem tanára. A Lancet Global Health című lapban megjelent tanulmány szerint négy ponttal jobb eredményt produkáltak azok a fiatalok az intelligenciateszten, akiket az édesanyjuk sokáig szoptatott. Ők az iskolában is jobban teljesítettek, és jobban fizetett állásokhoz jutottak.

A WHO azt ajánlja minden anyának, hogy legalább hat hónapos koráig szoptassa a csecsemőt. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlását elég kevesen tartják be. Ennek egyrészt biológiai oka van: sok anyának gondot okoz a szoptatás. Másrészt pedig a társadalmi elvárások megnőttek a dolgozó nőkkel szemben: az anyasági szabadság egyre kevésbé népszerű. Sok nő gyorsan vissza akar térni a munkahelyére, és emiatt arra kényszerül, hogy lemondjon a szoptatásról.

A szakértők már régen hangsúlyozzák, hogy a szoptatás jót tesz a csecsemőknek, mert nagyobb lesz a szervezet ellenálló ereje a betegségekkel szemben, és az agy működése hatékonyabbá válik. Ilyen széleskörű vizsgálat még sehol sem volt, mint Brazíliában, ahol 6000 csecsemő sorsát követték nyomon 1982-től napjainkig. A konklúzió egyértelmű: akit az édesanyja hosszú ideig szoptatott, annak az intelligenciahányadosa jobb volt. Megmutatkozott ez az iskolai tanulmányok során és az elhelyezkedés esetében is. Minthogy Brazíliában nagyon vegyes a lakosság, ezért nagyon valószínű, hogy a világ más részein is hasonló a helyzet.

(Fotó:Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez