Elérhetetlen légi úton Áden

A jelenleg ideiglenes fővárosnak tartott jemeni fővárosban Ádenben, komoly harcok törtek ki a volt kormány lojális erők és a húszikkal szimpatizáló katonai alakulatok között. Emiatt lezárták a város repülőterét.

Jemen második legnagyobb városában csütörtök reggel óta összecsapások zajlanak. A jemeni különleges erők főparancsnoka csapatokat vezényelt ki a város főbb közlekedési útvonalainak ellenőrzésére. Abdel Háfez asz-Szakaf parancsnok azért lázadt fel, mert, menesztette őt Abed Manszúr Hádi elnök a posztjáról, de ezt a “katonai vezető nem fogadta el”. Ráadásul Szakaf közölte, hogy ő csak ” a húszi kormánytól fogad el parancsokat, a volt jemeni vezetést és Hádit nem tartja legitim vezetőnek”.  A parancsnok szerint Hádi azért akarta őt eltávolítani, mert elődje, a 2012-ben megbukott Ali Abdullah Száleh Száleh emberének tartják.

A helyi tudósítók és jemeni lapok szerint az elsődleges célpont a repülőtér volt. Itt egy elég komoly incidens történt: a reggeli órákban több száz utast leszállítottak egy kairói járatról, miután a gép nem tudott felszállni amiatt, mert két tüzérségi lövedék csapódott be a kifutópályára. Az összecsapásokban súlyosan sérült a  repülőtér terminálépülete is. Hárman meghaltak és Szakaf emberei közül tízet elfogtak az elnök emberei.  Később a városból a hadügyminiszter vezetésével két tucat páncélozott jármű érkezett a reptér védelmének megerősítésére.

Jemenben síita húszi felkelők tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, és a múlt hónapban lemondásra kényszerítették Hádit, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi február 21-én Ádenbe menekült, ahol visszavonta korábbi lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok támogatásával új hatalmi bázist alakított ki. Az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést a jemeni belpolitikai válság megoldásában.

FRISSÍTVE: Közben a Lebanon Star beszámolt arról is, hogy Ádenben robbanások történtek az ideiglenes elnöki palotaként funkcionáló épület közelében. A helyi források szerint ismeretlen felségjelzésű gépek voltak a támadók, amelyekre a város légvédelmi ütegei tüzet nyitottak.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez