Online fenyeget száz amerikai katonát az Iszlám Állam

A Pentagonban már vizsgálják azt a fenyegetést, amelyet állítólag az ISIS intézett amerikai katonákhoz. Az interneten mintegy száz ember nevét és címét hozták nyilvánosságra az iszlamisták, azzal a felszólítással, hogy meg kell ölni őket.

Az Iszlám Államhoz köthető weboldalon megjelent adatokról a dzsihadisták azt mondják, hogy feltörték a hadsereg szervereit, úgy szerezték meg őket. A Pentagon ugyanakkor azt állítja, hogy az adatok többsége már eleve nyilvános volt. A BBC úgy értesült, hogy a biztonsági szolgálatok már kapcsolatba léptek az érintett katonákkal.

A fenyegetőző csoport, amely az Iszlám Állam hacker hadosztályának hívja magát, közölte: a listáján szereplők részt vettek az ISIS elleni amerikai műveletekben. És arra szólította fel a támogatóit, hogy “tegyék meg a végső lépést”, “foglalkozzanak” ezekkel a katonákkal.

A biztonsági szolgálatoknál azt mondták az újságíróknak, hogy nem tudják megerősíteni, eredeti-e a lista, de vizsgálják. Mindenesetre azt tanácsolták az érintetteknek, hogy vigyázzanak, milyen “lábnyomokat” hagynak maguk után online, és ellenőrizzék a biztonsági beállításaikat.

Az Egyesült Államok nemzetközi koalíció élén szeptember óta hajt végre légicsapásokat az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez