Vészjósló jelek Sierra Leonéban

Komoly belpolitikai krízis alakult ki a nyugat-afrikai országban, miután Ernest Bai Koroma elnök menesztette Samuel Sam-Sumana alelnököt a posztjáról. Közben a hadsereg főparancsnoka figyelmeztette a katonákat, hogy még véletlenül se bonyolódjanak bele a politika krízisbe, és továbbra is maradjanak a laktanyájukban, mert különben súlyos büntetésre számíthatnak.

Az Ebola-járvány után most súlyos belpolitikai válság küldheti padlóra a nyugat-afrikai országot, mely történelme során számos katonai puccsot és polgárháborút megélt már. Ernest Bai Koroma elnök azzal indokolta helyettesének leváltását, hogy az nem tett eleget kötelezettségeinek, és politikai ambíciói veszélybe sodorták az országot és a kormányzópárt egységét. Samuel Sam-Sumanát azzal vádolják, hogy politikai karrierje érdekében saját politikai mozgalmat akart létrehozni, ezért azonnali hatállyal a kormányzópártból is kizárták. A politikus ráadásul az amerikai nagykövetségtől kért védelmet és politikai menedékjogot. Korábban pedig azt nyilatkozta, hogy veszélyben érzi magát az országban, és aggódik családja biztonságáért, miután a biztonsági erők körbevették fővárosi otthonát.

Közben az ellenzéki pártok is jelezték, hogy nem támogatják Koroma elnök döntését, és felszólították, hogy vonja vissza Sumana menesztését. Az ellenzék azzal fenyegetőzik, hogy országos tiltakozó megmozdulásokat szervez és polgári engedetlenségre szólítja fel támogatóit, illetve sztrájkok is lesznek, ha az elnök nem tesz eleget a követeléseiknek. Az ellenzék március 30-ig adott határidőt az elnöknek a cselekvésre.

A feszült helyzet miatt sokan attól tartanak, hogy a hadsereg veszi kezébe a belpolitikai krízis rendezését. A hadsereg főparancsnoka azonban határozottan kijelentette: nem engedi, hogy a katonák bármilyen formában is részt vegyenek a belpolitikai válságban, és megtiltotta, hogy elhagyják a laktanyákat. A tábornok azt mondta, hogy a katonáknak nincs joguk politikai kérdésekben állást foglalni, ugyanis ez a politikusok feladata. A katonáké most elsődlegesen az, hogy megakadályozzák az Ebola-járvány további terjedését az országban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez