Figyelmeztetés a lázadó szaúdi nőknek

Ahogy közeledik a nagy nap, úgy nő mindkét oldal elszántsága. Holnap tartják Szaúd-Arábiában a hónapokkal ezelőtt meghirdetett akciót: a vezetéstől eltiltott nők tömegesen készülnek a volán mögé ülni. A hatóságok arra figyelmeztetnek: nem fogják eltűrni a lázadást.

A nők már hónapok óta szervezkednek a Facebookon. A „Vezetni fogok október 26-án” oldalhoz már a hónap elején több mint 16 ezren csatlakoztak: a hatóságok és az egyház eddig körmönfont módszerekkel próbálta őket eltántorítani. Az egyik neves imám például arra figyelmeztette a nőket, hogy petefészkeik hivatásszerű működését kockáztatják, ha a volán mögé ülnek. De süket fülekre talált. A papok most tömegével vetették a hatóságok szemére, hogy semmit nem tesznek a lázadás megakadályozására. Így aztán bekeményített a hatalom: a belügyminiszter hivatalos figyelmeztetést adott ki. Eszerint nem tűrik el a társadalmi béke megzavarását, a hatóságok a törvény teljes szigorával lépnek fel a rendbontókkal szemben. Akár erővel is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a szaúdi törvények tiltanak minden olyan akciót, amely kitárja az ajtót a zendülés előtt, és beteg álmok kergetéséről beszél. A figyelmeztetést a szociális médiában is közzétették: ugyanott, ahol a holnapi esemény szervezése folyik. És ahova a nők olyan videókat tettek ki, amelyeken a szaúdi nagyvárosok utcáin autóznak. Férfi sofőr nélkül. 

A nők az akcióval azt követelik, hogy az ultrakonzervatív országban töröljék el a világon egyedül őket sújtó vezetési tilalmat. Sok nő lelkesedik azért, hogy megtanuljon, vagy ha már tud, mert titokban vagy máshol megtanult, másokat is megtanítson vezetni – mondja az AFP-nek az egyik aktivista. A Koránban egy árva szó sem esik arról, hogy ne vezethetnének autót. Sőt: az iszlám jogrendben, a shariában sem – érvelnek. Minden ürügy, amit a hatóságok vagy a papok felhoznak, régről örökölt szokásokra hivatkozik. De ahogy a próféta idejében az asszonyok lovagolhattak és tevegelhettek, nekünk is jogunk van autót vezetni – ha csak nem kívánják, hogy térjünk vissza az öszvérekhez és a lovakhoz.

saudiwomennodrivesign

A nők ezen kívül anyagi megfontolásokra is hivatkoznak. De hiába mondják, hogy sokba kerül külön sofőrt tartani csak azért, mert ők nem vezethetnek, ez a jelek szerint senkit sem hat meg. Nem a holnapi az első ilyen engedetlenségi akció Szaúd-Arábiában: 1990-ben 47 nőt vettek őrizetbe és büntettek meg keményen egy autós tüntetés után. Két éve megint több nőt kaptak el vezetés közben a rendőrök, és esküt írattak alá velük arról, hogy többé nem ülnek a volán mögé. Vélhetően most sem lesz másképp. A hónap elején az uralkodó tanácsadó testülete, a 150 tagú Shura Tanács, amelyben 30 nő ül, elutasította három képviselőnő indítványát a vezetési tilalom puszta megvitatására.

A szaúdi nők nem nélkülözik a szolidaritást. Nemrégiben a világ egyik legbefolyásosabb asszonya, Hillary Clinton jelentette ki, hogy támogatja az önmagán túlmutató kampányt. A volt amerikai elnökjelölt és külügyminiszter gyakorlatilag azt üzente a szaúdi nőknek: baby, You can drive. Holnap kiderül.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez