Vonattal a Boszporusz alatt

Megvalósult egy szultáni álom: mától vonattal lehet átkelni Európából Ázsiába a Boszporusz alatt. Először 1860-ban vetette fel az ötletet egy ottomán uralkodó, de az építkezést csak 2004-ben kezdték el. A munkát egy ideig régészeti feltárások hátráltatták, de ma átvágják a szalagot, és begördül az első szerelvény a Márvány tenger alá.

A két kontinenst összekötő vasúti alagút földrengés-biztos – állítják a tervezők. Víz alatti része csaknem másfél kilométeres, de a teljes hossza több, mint 13 kilométer. A négy milliárd dolláros beruházáshoz 1 milliárd dollár Japánból érkezett. A török kormány abban bízik, hogy nem csak utasok kelnek át rajta: fontos kereskedelmi útvonallá akarják fejleszteni. A közlekedési miniszter vas Selyemútról beszél. De a BBC szerint már az is elképesztő, hogy ma el tudunk jutni vonattal mondjuk Londonból Pekingbe, Isztambulon át.

Az alagúton átrobogó vonat óránként 75 ezer embert képes szállítani irányonként. Az isztambuliak fellélegezhetnek: a város 16 millió lakója eddig két híd közül választhatott, ha át akart kelni a Boszporuszon. A török sajtó ünnepel. De vannak fanyalgók is. Egy építészmérnök arra hívja fel a figyelmet, hogy egyelőre hiányzik az elektronikus biztonsági rendszer. Mások azt vetik Erdogan elnök szemére, hogy nagyszabású beruházásaival olyan nyomot akar maga után hagyni, mint a fáraók. Az államfő még Isztambul polgármestereként mert nagyot álmodni: tervei között harmadik repülőtér, harmadik Boszporusz-híd és újabb alagút építése is szerepel, az utóbbi ezúttal az autósoknak készülne.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez