Csúcson az iráni kőolajexport

A nyugati szankciók enyhítésének következtében az iráni kőolajexport óriási ütemben növekszik, s a kitermelés és az eladás a múlt hónapban már havi csúcsot döntött. A perzsa állam kőolajáért elsősorban az ázsiai országok a vevők, amelyek egyre többet importálnak az országból.

„A növekvő iráni kőolaj import rámutatott arra, hogy az ázsiai országok egyre jobban rá vannak szorulva a perzsa állam energiahordozójára. Japán és Dél-Korea kevesebb perzsa szénhidrogént vásárolt,de Kína és Törökország kőolajimportja jelentősen megemelkedett.  – jelentette ki a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA).

Négy hónappal a nyugati gazdasági szankciók feloldása után Irán 1,41 millió hordónyi kőolajat tudott eladni egy nap alatt.  A négy legnagyobb iráni kőolajvásárló pedig Kína, India, Dél-Korea és Japán.

A legnagyobb importőr természetesen Kína, amely jelenleg a világ második legnagyobb energia felhasználója. 2013-ban átlagosan 428 840 hordónyi kőolajat vásárolt per nap, de ez a mennyiség februárban 502 000-re emelkedett. Az előrejelzések szerint a 2014-es év végén még inkább megnőhet a perzsa állam kőolajexportja Kínába, mivel ezen a héten a Zhuhai Zhenrong nevű kínai energetikai vállalat Teheránnal tárgyal az újabb kőolajmezők kitermeléséről.

Második helyen India áll. Januárban 412 ezer hordó nyersolaj érkezett az állami Indian Oil Corphoz, az ország legnagyobb finomítójába. Ez 44 százalékkal nagyobb import az egy évvel korábbinál, ám az egész évre vonatkozó terv, az átlagosan napi 220 ezer hordó így sem könnyen teljesíthető. Viszont februárban csökkent az Indiának eladott kőolaj mennyisége: 304,286 hordó/nap volt a kimutatások szerint. Állítólag ez az Egyesült Államoknak köszönhető, mivel Washington arra kérte Új-Delhit, hogy kevesebb kőolajat importáljon Iránból, sőt júliusban már csak 195 000 hordónyit vásároljon. 

A harmadik legnagyobb vásárló Dél-Korea (214 286), majd utána Japán következik (140 000). Tokió most kevesebb iráni szénhidrogént importált, mint tavaly ugyanilyenkor. A 2013-as februári adatokhoz képest Irán aránya a japán energiahordozó importban most 6,4 százalékkal alacsonyabb volt, s ezzel harminc éves mélypontot jelent. 

Külön meg kell említeni Törökország esetét is. Bár Ankara most februárban csak az ötödik legnagyobb perzsa kőolaj vásárló volt, de egyre többet importál az országból. A szankciók feloldása előtt Irán egy nap alatt kevesebb mint 100 000 hordónyi kőolajat szállított Törökországba. Januárban ez a mennyiség már 105 824 hordó/napra és februárban 117,857 hordó/napra emelkedett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez