Latin–Amerika felé fordul a magyar külpolitika

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára szerint a magyar külpolitika globális nyitásának részeként indokolt a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok átértékelése. Az államtitkár az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén elmondta, az elmúlt években gyengültek a térséggel fenntartott kapcsolatok: az együttműködés ad hoc jellegűvé vált, és a kereskedelmi forgalom alacsony szinten stagnál.

 

Hozzátette, a régióban a magyar diplomáciai jelenlét rendkívül “beszűkült”, mindössze négy nagykövetség jut a térség 33 országára.
Pedig a 600 millió lakosú Latin-Amerikában mélyreható politikai és gazdasági átalakulás ment végbe az utóbbi évtizedben, és a régió egy “a délkelet-ázsiaihoz hasonló fejlődési lehetőséget hordozó útra lépett” – fogalmazott. Megjegyezte, a gazdasági válság ellenére Latin-Amerikában tavaly 6 százalékos volt a GDP-növekedés, és idén is 4 százalék fölé várják.
Hangsúlyozta:  a térségben szigorú makrogazdasági politikával kordában tartják az inflációt. A középréteg gyorsan, látványosan szélesedik, ami komoly belső keresletnövekedést jelent – mutatott rá.
Mint kifejtette, a kapcsolatok intenzívebbé tételére a Külügyminisztérium kezdeményezi, hogy 2012 márciusában fórumot rendezzenek a magyar és a latin-amerikai diplomaták és üzletemberek párbeszédének előmozdítására. Az eseményt kulturális és tudományos rendezvények is kísérnék – fűzte hozzá.
Az államtitkár szerint szükséges lenne a magyar diplomáciai jelenlét erősítése a térségben, ebből a szempontból szimbolikus jelentőségű lehet a Sao Paoló-i főkonzulátus újranyitása.
Németh Zsolt kitért arra is, hogy Brazíliában, Argentínában, Uruguayban és Venezuelában jelentős a magyar diaszpóra, és ezeken az országokon túl Chilével, Kolumbiával, Peruval és Mexikóval is elmélyült kapcsolatokat építhet ki Magyarország.
Emlékeztetett, a régióban Brazília, Argentína és Mexikó is a G20-csoport tagja. Brazília egyre befolyásosabb világpolitikai tényezővé válik, míg Argentína hatalmas élelmiszertermelő kapacitása és édesvízkészlete miatt fontos – mondta. Beszámolt róla, hogy Latin-Amerikában Mexikó Magyarország elsőszámú kereskedelmi partnere.
Balla Mihály (Fidesz), a bizottság elnökének kérdésére az államtitkár elmondta, az elmúlt húsz évben nem fordítottak elég figyelmet a diaszpórában rejlő lehetőségekre, ezen változtathat most a Magyar Diaszpóra Tanács. Gyöngyösi Márton (Jobbik), a bizottság alelnöke Tóásó Előd ügyéről érdeklődött. Németh Zsolt közölte, “minden szinten ellátják a konzuli védelmét”. A napokban egy előkészítő tárgyalást tartottak az ügyben, ezt követően megkezdődhet az esküdtszék megalakítása – tette hozzá. (MTI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez