Egyre több a szaúdi beruházás Egyiptomban

Mohamed Murszi bukása óta a Perzsa-öböl menti monarchiák kiemelten támogatják Egyiptomot. Ez nemcsak a több milliárd dollárnyi kölcsönt és energiasegélyeket jelenti, hanem azt is, hogy egyre több üzletember fektet be az észak-afrikai országba, vagy épp felvásárolja az egyiptomi vállalatokat.

Ezen a héten a CPC (Construction Products Holding), amely a hírhedt szaúdi Bin Láden család érdekeltségébe tartozik, felvásárolta az egyiptomi Szfinx Üveggyártó Zrt.-t mintegy 190 millió dollárért. A Szfinx jelenlegi tulajdonosai arra számítanak, hogy az elnökválasztás után beindul az egyiptomi gazdaság, többek közt látványos fejlődésen megy keresztül az építőipar. Kairó ugyanis számos lakásépítési programot hirdetett meg, s emiatt a vállalat legalább hetvenmillió dollárnyi bevételre számít csak ebben az éven.

Nem ez az egyetlen egyiptomi vállalat, amelyben hatalmas részesedést szereztek a szaúdiak. A Citadel Capital nevű cégben például 76 százaléknyi részesedést szereztek a szaúdi üzletemberek, amely bányászattal foglalkozik és cementet állít elő. A szaúdi Coca-Cola gyár egy 100 millió dollár értékű befektetésre készül Egyiptomba, többek közt felvásárolva a helyi üdítőital vállalkozásokat is. Egy emírségi üzletember a következő öt évre pedig 2,5 milliárd értékben kíván beruházni az észak-afrikai országba.

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait óriási összegekkel járul hozzá az egyiptomi gazdaság talpra állításához. Morszi elnök kiszorítása óta 12 milliárd dollár segélyt ígért Egyiptomnak, valamint energiahordozókat ajánlottak fel az egyre nagyobb energiahiánnyal küszködő egyiptomi gazdaságnak.

Eddig 700 és 800 millió dollár értékű “kőolajsegélyt” kaptak, s augusztus végéig Szaúd-Arábia összesen 3 milliárd dollár értékű segélyben részesítheti az észak-afrikai országot. Tavaly Egyiptom csak Szaúd-Arábiától 2 milliárd dollárnyi kőolajat kapott, de a többi Perzsa-öböl menti monarchia (Katar kivételével) összesen 6 milliárd dollár értékben “ajándékozott” energiahordozót az észak-afrikai országnak.

Az Öböl-menti monarchiákból származó üzletemberek számára kiemelt célponttá vált az észak-afrikai ország, elsősorban az építőiparba fektetnek bele. Például a dubaji Arabtec szerződést írt alá a kairói kormánnyal 1 millió lakás felépítéséről Egyiptom-szerte.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez