A tűzlovat köszöntötték a Millenárison

Hatalmas siker volt a második Holdújév fesztivál a Millenárison. Az ingyenes rendezvényen 15 ezren vettek részt. A szervezők szerint ez is bizonyítja, hogy van igény Budapesten jó kulturális programokra, és hogy az ázsiai kultúra egyre trendibb Magyarországon.

Az Európai Integrációs Alap támogatásával, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Kínai Művészeti Központ szervezésében megvalósuló rendezvény egyedisége, hogy a Magyarországon működő, Kínával, és a Távol-Kelettel foglalkozó civil-, kulturális-, és művészeti szervezetek, intézmények ilyen nagyszabású kulturális programot valósítanak meg közösen.

A szervezők a legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden korosztály számára készültek izgalmas programokkal. Zhang Wei mesterrel a kalligráfia művészetének világába pillanthattunk be, a gyerekek meséket, mondókákat tanulhattak, a fesztivál területén többször végigvonult az oroszlántánc, megismerkedhettünk a kínai teakultúrával és a távol-kelet különleges ízvilágával. Mindemellett fotókiállítások, interaktív kulturális programok, tradicionális kínai orvoslás, kung-fu kupa, gó és ping-pong bajnokok várták az érdeklődőket. A fesztivál csúcspontjaként a világhírű Henan Art Group feledhetetlen színpadi produkcióval érkezett a Millenárisra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez