Újabb 16 ezer tartalékost hívtak be Izraelben

Velük együtt már 86 ezer katona vesz részt a negyedik hetében járó Szilárd Sziklaszirt hadműveletben Gáza ellen. Nem egyszerre: az új tartalékosokat azért mozgósították, hogy a régebben behívottak pihenni tudjanak. Közben Washington lőszerrel segítette ki Izraelt. Netanjahu kormányfő hétfőn elhúzódó háborút “ígért”.

Az Egyesült Államok tegnap megerősítette, hogy feltöltötte Izrael lőszerkészletét – alig néhány órával azután, hogy nyilatkozatban ítélte el az ENSZ egyik gázai iskolája ellen végrehajtott izraeli támadást. A Pentagon azt közölte, hogy az izraeliek 10 napja kérték fogyatkozó lőszerkészletük kiegészítését – a kérést három nappal később hagyták jóvá.

“Az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonsága mellett, és nemzeti érdekei szempontjából létfontosságú, hogy segítse Izraelt erős és naprakész önvédelmi képessége fenntartásában”- jelentette ki a Pentagon szóvivője. Hozzátéve, hogy az imént említett tranzakció ezzel a céllal van összhangban.

A kért készletek egy része egy kevéssé ismert tartalékból érkezett, amelyet az Egyesült Államok hadserege izraeli földön tárol arra az esetre, ha szükséghelyzet lépne fel az izraeli hadseregben. Ez a háborús tartalék körülbelül 1 milliárd dollár értékű lőszerből áll, és már évekkel ezelőtt létrehozták – mondja a Pentagon szóvivője.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez