Tizennégyezer újságírói igazolványt érvénytelenítettek Kínában

A médiamunkási szerepben tündöklés régi problémája a kínai közéletnek, évek óta feltűnnek olyanok, akik fenyegetik, zsarolják kiszemelt áldozataikat.

Az elmúlt év elejétől összesen 14 455 újságíró igazolványt érvénytelenített a kínai médiafelügyelet – tájékoztattak szerdán Pekingben.

Az igazolványok birtokosai vagy nem voltak riporterek, csak annak adták ki magukat, esetleg illegális kiadványoknak dolgoztak, vagy érdemtelenné váltak a használatukra.

Az álújságírók, illetve az újságírói szereppel visszaélők ellen indított országos kampány során 216 törvénytelenül működő lapra, magazinra bukkantak az ellenőrök, s közülük 76 működését már felfüggesztették – számolt be a főhatóság. A már kinyomtatott újságokból összesen másfél millió példányt koboztak el.

Eddig 258 kapcsolódó bűnügyben indítottak eljárást – áll a dokumentumban.

A médiamunkási szerepben tündöklés régi problémája a kínai közéletnek, évek óta feltűnnek olyanok, akik fenyegetik, zsarolják kiszemelt áldozataikat, helyi politikusokat, vállalati vezetőket azzal, hogy lapjuknál, weboldalukon leleplezik a visszaéléseiket, ha nem fizetnek nekik.

A központi korrupcióellenes kampány egyeseket arra sarkallt, hogy magukat tényfeltáró riporternek kiadva embereket “terepre menjenek”, majd annak fejében, hogy a cikkek közlésétől elálljanak, pénzt kérjenek.

A zsaroló újságírók mellett továbbra sem ritka jelenség, hogy a pozitív hangvételű beszámolókért kérnek pénzt. A médiafelügyelet már korábban a lakosság számára külön internetes csatornákat nyitott és forródrótot hozott létre, hogy a szabálytalanságokat, visszaéléseket, vagy azok gyanúját bárki bejelenthesse.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez