Utcán ürített a kisgyerek – A hongkongiak összecsaptak a szülőkkel

A hongkongiak összevitatkoztak a „kontinensről jött” szülőkkel, miután gyermekük a Mong Kok utcán ürített.

 

 

 

 

 

A vita a kontinensről jött kínai turisták és a helyiek között többről szól, mint hogy egy kisgyermek az utcán pisilt. HongKongban ez is csak egy olyan pont, ami miatt feszültség alakul ki a szárazföldön és a szigeten élők között.

Ez alkalommal egy dulakodással és a szülők letartóztatásával ért véget a vita, mely aztán online felforduláshoz vezetett.

A videó már széleskörben elterjedt az interneten, ahol ugyan nem látjuk, ahogy a gyermek az utcán vizel, de azt láthatjuk, hogy a fiatal pár hevesen vitatkozik két fiatal hongkongi férfival, akik közül az egyik filmezte a jelenetet.

A dulakodás során a pár kikapta a memóriakártyát a fiatal fényképezőgépéből és megpróbálta elhagyni a helyszínt. A két fiatal férfi azonban megállította őket és hívták a rendőrséget.

A kétségbeesett anya megpróbálta elmagyarázni a bámészkodó tömegnek, hogy talált egy nyilvános wc-t, de nagyon hosszú sor állt ott, így nem volt más választása, mint hogy hagyja, hogy a gyermek az utcán pisiljen.

“A gyerekem majdnem belepisilt a nadrágjába, mit akarsz mit csináljak?”- kérdezte az anya a két férfitól. A nő felbőszült férje többször kérdőre vonta a két férfit: “Van gyereked? A te gyereked is pisil?”

A két férfi tartotta a babakocsit, hogy a pár ne tudjon elmenni. A videó véget ér abban a pillanatban, ahogy megérkeznek a rendőrök.

„A szülőket később a támadás alatti lopás vádjával tartóztattak le.”-mondta a hongkongi rendőrség szóvivője a Morning Post-nak.

Hozzátette: „A nőt később óvadék ellenében elengedték, de május közepén vissza kell mennie a rendőrségre kihallgatásra. Férjét feltétel nélkül szabadlábra helyezték.”

Az incidens a múlt kedden történt, a videó pedig számos internetes csatorna és közösségi oldal figyelmét felkeltette.

A legtöbb online felhasználó Kínában azt mondja: „A szülők viselkedése érthető, hiszen megpróbálták nyilvános wc-re vinni a gyereket.”

“Hány kisgyermeket tudsz hosszú ideig várakoztatni, mikor könnyíteni akar magán?”- mondta egy kommentáló, aki arra kérte a kritizálókat, hogy legyenek toleránsabbak.

Néhány kép azt mutatja, hogy az anya egy pelenkába engedi a vizeletet ahelyett, hogy a gyermek a földre pisilt volna.

Sokan a fotóst vádolják azzal, hogy illetlen helyzetben fotózta a le a gyermeket és anyját.

Mások úgy vélik nem kifogás az, hogy nem talált nyilvános wc-t az anya. Nem figyeltek kellően gyermekünkre, így az egész az ő hibájuk.
Míg néhány hongkongi lakos “civilizálatlan viselkedésnek” tartja az ügyet és elítéli a „szárazföldieket”, addig a kontinensen élők „diszkriminatív viselkedéssel” vádolják a hongkongiakat.

 

A videó fellehető ITT

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez